1. fejezet - Boldogság és rosszalló gondolatok

  Köszönöm azoknak a kommentárját, akik a múltkori bejegyzésemhez írtak!

Most jöjjön az 1. fejezet! Jó olvasást mindenkinek!                                                                     

Kalliszta a becsületes nevem, sokan mondják Asgardban, hogy milyen név ez? Talán valami kis senkinek a lánya? Dehogyis! Az édesanyám Eufémia uralja Asgard nyugati és déli részét. Az északi és keleti részt Odin király, és annak családja: felesége Frigga, fia Thor. Mivel különböző ponton élünk, nem nagyon ismerjük egymást a szövetséges családdal. De sokat hallani róluk. Jót és rosszat is egyben. Pontosítok magamon, inkább anyám tud többet róluk. A húgom, igen, az én kis húgom, Izméne, érett nővé érett. Holnap nagy nap lesz. 

  Betölti a 17. életévét. Egy gyönyörű szép ruhát vettem neki. Nem tudom, hogy tetszeni fog-e neki, de remélem. Édesanyánk nyakláncot vett ajándék gyanánt. Kimentem az 5 m széles, és hosszúságú közös erkélyünkre és a csillagokat néztem. Mint mindig most is százait lehetett látni odafent.

-          Gyönyörű ma este az égbolt, nem igaz?- a szívinfarktus kerülgetett, úgy megijesztett a drágalátos hugicám.

-          Legközelebb, ha meg akarsz ijeszteni, kérlek, előtte szúrj le! Mert mind a kettő ugyanolyan hatású! –éreztem, hogy verejtékezem, gyorsan megtöröltem a kézfejemmel a fejemet, de nem sokat használt.

-          Miért mondasz mindig olyan ötleteket, amiket tudod, hogy nem fogok teljesíteni?!- kelt ki magából a holnapi ünnepelt.

-          Elgondolkodtál már anyánk mondandóján?- fél szemmel ránéztem, de anélkül is tudtam a válaszát, hogy kimondta volna. Háttal neki dőltem az erkély oldalának és arcát fürkésztem.

-          Nincs min elgondolkodnom! Akkor és ott kijelentettem a döntésemet! Nem változtatok rajta és ezt a témát itt és most fejezzük be!- ha még én se tudom őt lenyugtatni ilyenkor, akkor mégis ki? Gratulálnék neki azonnal.

Védekezően felemeltem a két kezemet, hogy a fejemet még véletlenül le ne harapja.

-          Ilyenkor örülök annak a legjobban, hogy nem egy tűzokádó sárkány vagy, mert ha az lennél, már rég porrá égettél volna dühödben. Ne kapd már fel ennyire a vizet! Anyánk és én is csak a javadat akarjuk azzal, hogy férjhez kell menned! Miért nem akarsz egyébként férjhez menni?- jutott eszembe gyorsan a kérdés, ezt még nem is kérdeztem meg tőle.

Felmutatott három ujját a jobb kezén és belekezdett:

-          Először is én –mutatott végig magán- nem vagyok dühös.- nagy szemeivel csak pislogott szavanként, de nem bírtam ki, hogy ezt a három szót ki ne mondjam:

-          Hiszem, ha látom.- szakítottam félbe az ő szerint igaz állításokat.

-          Kettő, én nem kaptam fel a vizet és három, mert én akarom megtalálni az igazit és nem azt, hogy ti találjatok nekem! Saját életet akarok, nem egy tőletek meghatározottat! Érted, hogy mit akarok ezzel?

Hátravetettem a fejemet, ez nem tartott még fél percig se mire gyorsan a hugim elé ugrottam és megfogtam a szép kis arcát:

-          Megértettem. Ne aggódj miattam, van annyi agysejtem, hogy megértsem a mondandódat.- feltérképeztem az utamat a szobám felé, de még gyorsan visszafordultam a partneremhez:

-          Lenne egy kérdésem ezzel a 2-3 utolsó mondattal kapcsolatban. Ha most meglátnád, megtalálnád azt, aki megdobogtatná a szívedet, azt az embert milyennek képzelnéd el? –tettem fel a kérdésemet hozzá. Kíváncsian vártam válaszát.

 Mosolyra húzta a száját, tátogni kezdett de nem, merte kimondani. De a végére csak összejött neki.

-          Nem kell, hogy tökéletes legyen. Nekem csak az számít, hogy szeressen és óvjon minden bajtól. Mivel mi harcosok is vagyunk, saját magamat is meg tudnám védeni, de… mégis jobban érezném magam biztonságban, ha ő védene meg.- fejezte be monológját, de egy aprócska könnycseppet láttam lecsúszni az arcán.

-          Sohase fogok boldog lenni! Akikkel eddig párkapcsolatban voltam, csakis azért voltak velem, mert nagytekintélyű családba tartozom és persze, a pénzünk miatt. –keserves sírásba kezdett, amitől nekem végképp megszakadt a szívem.

-          Neked még van jövőd hugim, és mindent megteszek azért, hogy boldog legyen és örömmel teli. Nem hagyom, hogy a te életed is tönkre menjen, mint a családunk többi tagjának. Apánk elhagyott minket és elvitte bátyánkat és nővérünket. Evariszt és Melánia végleg olyanok lettek, mint atyánk. A gonosz szolgái lettek és biztos, hogy eljönnek értünk is idővel.- hihetetlen, hogy mindezt kiejtettem a számon és pont most. De mégis kötelességemnek érzem, hogy tisztázzam a helyzetünket a húgommal.

-          Annyira örülök, hogy a nővérem vagy. Ha mégis egyedül maradnék ebben a végtelen világban, tudom, hogy rád mindig számíthatok. Hatalmas szerencsém van veled.- széttárta karjait előttem és egyenesen belesétáltam. Őt nem hagyom, hogy rossz útra térjen és a védelmemet fogja élvezni, egész hátralévő életében.

-          Na, itt az ideje, hogy aludni térjünk. Elvégre nagy nap lesz a holnapi. –böktem oldalba Izménét.

-          Nagyon, ismét öregebb leszek egy évvel. Ebben mi a jó? Nem értem. Csak telnek-múlnak az évek és a végén oda lyukadunk ki, hogy a szeretteinket elveszítettük.- karcsapkodással magyarázta mondatait, mire én annyira meglepődtem, hogy nem vettem észre, hogy neki mentem egy polcnak és a rajta lévő tárgyak mind leestek, hatalmas zajt csapva.

-          Ez szép volt! Jó nagy hangzavart csaptál.- s mutatott a szemben lévő ajtóra, ami tágra kinyílt és édesanyánk szólt ki hozzánk:

-          Ne csapjatok már ekkora zajt! Az egész kastélyt felveritek! Most azonnal menjetek aludni!- adta ki az utasításokat anyánk, mi illedelmesen meghajoltunk, szokásunkhoz híven és indultunk a szobánk felé.

-          A te hibád, hogy neki mentem a polcnak! Ha nem mondasz olyan hülyeségeket, nem sokkolok le, és akkor nem mentem volna neki!- szidtam le a húgomat a bugyuta szövege miatt.

-          Imádsz mindent rám fogni, ugye? –akadt ki, és a szobája felé kanyarodott, de én gyorsabb voltam és elkaptam a karját:

-          Ne haragudj! Nagyon későre jár már az idő és tudod, hogy akkor milyen a kedvem. Tényleg sajnálom!- még reggelig képes lettem volna a bocsánatáért könyörögni, de tudtam, hogy úgyis megbocsát:

-          Rád nem tudok haragudni sokáig, és ezt te tudod a legjobban! Holnap reggel találkozunk Kalliszta. Addig is jó éjszakát!- megölelt, és bevonult a szobájába.

-          Neked is!- fogtam magam és én is a szobám ajtaja irányába vettem az utamat.

Mikor beléptem koromsötétség fogadott. Képes lettem volna letérdelni, és helyben elaludni, de még volt annyi akaraterőm, hogy leüljek az ágyamra. Éreztem, hogy az álom egyre hív magához, de késleltetni akartam még egy kicsit, mert nem akartam a harci egyenruhámban elaludni a frissen mosott ágyneműmben.       

   Odatápászkodtam az ablakomhoz és elhúztam a függönyöket. Megláttam a tükörképemet az ablakban és elszörnyülködtem magamon, hogy, hogy nézek ki. Fekete feszülős nadrág övvel, fekete középszárú csizma, fekete felső, ami a mellem alatt pár centivel ér véget. Az alkarom közepéig ér az ujja, a kézfejemet pedig fekete kesztyű borítja. A fufrum felbubizva, a hajam pedig hátul összegumizva. Mivel Thor, az utolsó Földre utazása után összetörte az átjárót, a mi közlekedésünk is megszakadt. Mindent onnan hoztunk ami nekem és a húgomnak szükséges volt, de csak ilyen lányos cuccokat. Innen jutott eszembe, hogy az arcomra is nézzek. A szemem feketével kihúzva alul és fölül és fekete szempillaspirál. Tartalékolnunk kell ezeket, mert már nem tudunk többé visszamenni a Földre. De nem hibáztatom. Thor helyében, én is szétvertem volna azt a hidat. Visszasántikáltam az ágyamhoz és már csak annyira emlékszem, hogy rádőltem és más semmire.

Másnap reggel…

Olyan 6 óra lehetett mikor felébredtem. Kómásan felültem, magamra néztem és eszembe jutott, hogy le se fürödtem, tiszta izzadtan és koszosan aludtam el tegnap este. A Nap már nyújtóztatta sugarait a szobámban, de nem csak nálam, hanem a kastély minden helységében. Gyorsan elmentem megfürödni, felvettem egy szép kék ruhát, ami pánt nélküli, hosszú uszályos ruha volt. Megfésülködtem, kezembe vettem Izméne ajándékát, kiléptem a szobám ajtaján és az övéhez vettem a lépteimet. Lábujjhegyen sétáltam végig a folyosón, míg az ajtajáig értem. Bekukucskáltam s óvatos léptekkel odamentem hozzá. Még mélyen aludt. Odatettem a mellette lévő kispolcra, visszamentem az ajtajához és kimentem. Mire ismét beléptem a szobámba, már vakító világosság lett. Az ablakhoz sétáltam és meredtem a távoli messzeségbe.

     A húgom, az igaz szerelmet keresi, de nem tudom, hogyan segítsek neki annak megtalálásában. Mindig is féltem attól, hogy lesz valami, amitől nem fogom tudni megvédeni. Vagy lesz olyan, amit nem tudok neki megszerezni. De a szerelem harcában csakis egyedül ő tud részt venni. Én nem. Én ebben a témában nem vagyok jártas úgy, mint ő. A szerelem…a szerelem nem nekem való. Számomra a harcok és a küzdelmek adják a létet és az erőt. Engem a családom és a barátaim biztonsága, és az országunk fenntartása adja az élet igazi dicsőségét. Örülök, hogy tegnap este nem kérdezte meg tőlem, hogy én miért nem mentem/megyek férjhez. Az egyik oka ez, a másik pedig, hogy én ezt már anyánkkal megbeszéltem és megértette szándékaimat. Belátom, sokban hasonlítok az utált atyámra. A harcok utáni kedvem, hogy könnyen befolyásolható vagyok. A húgom és az anyám a mindenem. Atyám elvette tőlünk Evarisztot és Melániát és olyanná tette, mint saját maga. Ez ismét nem fordulhat elő!

Remélem tetszett! Még új vagyok, tehát ne haragudjatok, ha valahol értelmetlen a szöveg! Kérlek, ha bármi észrevétel van szóljatok!:))

Komikat kérek szépen! Hamarosan jön a folytatás!

Puszi:   ^^Ziccy^^