2012. május 29., kedd

3.fejezet - Menekülés=Kudarc


 Sziasztok! Elnézést kérek mindenkitől, hogy ilyen későn hoztam az új fejezetet, csak dolgozatok hadát írtuk a sulibanxĐ Szerencsére már vége és próbálok minél többet feltenni!;)
Nem is beszélek tovább, jó olvasást mindenkinek:))


(Izméne)

„Jéghideg szél csapott az arcomba és a hajamba. Homályban láttam körülöttem a világot. A szempilláimon és a hajszálaimon, fehér hó darabkák díszelgettek. Körül néztem a helyen, ahol éppen tartózkodtam. De nem ismertem fel ezt a helyet, talán azért, mert nem emlékszem, hogy jártam- e itt valaha is. Felültem fekvőhelyzetemből, hátratámasztottam a kezemet és becsuktam a szememet. Kétségbe vagyok esve, most mit tegyek? Dübörgő lépéseket hallottam meg a hátam mögül. Valaki megállt mögöttem. Nagyokat nyeltem, majd apránként fordítottam hátrafelé a fejemet. Fel kellett emelnem a fejemet magasra. Egy nagydarab… jégóriás állt előttem. Egy kis idő elteltével levettem róla a tekintetemet és felálltam. Kétszer akkora volt, mint én. Végig mért vérvörös szemeivel, amik egyenesen égették a bőrömet. Testét kék bőr borította, amin jelek voltam. Köröket ábrázoltak. A homlokán, az állán, mellkasán és még kitudja hol még. Valami különös dolog volt a fején. Sisakra emlékeztetett, de csak a két arc oldalán volt, a fejét nem borította semmi, csak azon is körös jelek szerepeltek. Egy pillanat! Hátrálási reakciót váltott ki a testem, amit az előttem álló észrevett és felhúzta a fejét. A fejemmel együtt a szemem is ide-oda cikázott a gondolat menetétől. Ha itt mindent jég borít és jégóriások is vannak, akkor nem lehetek máshol mint Jöttünheimben! Be vagyok zárva egy világba, ahol tömegesen élnek a leendő gyilkosaim és, ahol biztosan csonttá fogok fagyni. Ráadásul egy rövid hálóingben vagyok, ami a térdemig se ér és nem sokat takar egyes testrészemből. Az őröm tekintetét vonzotta valami a szemben lévő nyitott toronyféleségből. Valójában fogalmam sincs, hogy mi az. Nem tudom, hogy mégis mi történhetett, mert a mellettem álló bólintott és elment. Sokáig csönd volt, mikor repedések hangját lehetett hallani. A hang egyre hangosabb lett. Ekkor ismét egy jégóriás jelent meg a toronynál. Neki is két oldalt egy sáv húzódott a sisakból, így neki is teljesen láttam az arcát. A derekát körülvette egy fonal, amit beborított a jég. Elül és hátul egy sötétzöld, rövid rongyféleség volt rajta, hogy eltakarja, amit nem kell látni. Hátát fedő köpenyt a szél fújta. A karját és más egyéb testrészét zöld színű egy-egy páncélalkatrész fedte.
-          Maga a jégóriások királya…Lauftey.- saját magam is meglepődtem élettelen hangomtól. Kirázott a hideg.
Egy lépést tett előre és mintha kiszívná valaki a pohárból az italát, olyan hangot adott ki jég, ahogyan összeértek lépcsőt alkotva a királynak lefelé. Ő is nagy dübörgő léptekkel jött oda hozzám.
-          Miért hozott ide engem? –kérdeztem ismét valamit, hogy ’megtörjem’ a kínos csöndet. Vizsgálódó tekintetével körbemért, de még mindig nem válaszolt a kérdésemre. Kezdett idegesíteni ez a folytonos szótlanság és csönd. Csak a csont fagyasztó szelet lehet érezni, hallani és semmi több. Eszembe jutott egy jó terv, bár csak szerintem csak az. De egy próbát megér. Mivel a befagyott jégen hagytak ájultan, senki se tudja, hogy már felébredtem, így nem jön ide senki. A ruhám mögé rejtettem a jobb kezemet és összegyűjtöttem körkörös mozdulatokkal néhány villámot, amit remélhetőleg alkalmazni tudok. A légzésemet egyenletesre állítottam és vártam a megfelelő pillanatra. Ha mindez sikerül, ez lesz a legszebb születésnapi ajándék, amit valaha is kaphatok. Itt a jó pillanat, a fejét elfordította! Előrántottam a kezemet és lőttem, ahogy csak bírtam. Nem sokat ért, de a vállát legalább megsebeztem. Tétlenségét kihasználva futottam, a lábam jól bírta a jégen való csúszást és futást. Nevetni kezdtem ügyességemen és bátorságomon, hogy képes voltam megtenni, de mikor hátranéztem, rájöttem, hogy elkiabáltam. Jégóriások hada futott utánam. Gyorsan hátrafordultam még csúsztam tovább és tovább, de ismét lőttem egy villámot. Ez már teli találatot ért és szerencsémre ötöt el tudtam intézni egyszerre. Futottam, futottam, ahogy csak a lábam bírta. Mígnem egyszer egy zöld csík haladt el az orrom előtt, ami egyenesen feltörte a további utat jelentő jeget. Egyensúlyoznom kellett, nehogy lezuhanjak. Odanéztem, ahonnan véltem a támadómat, de csak egy kezet láttam, ami felém mutatott. Nem tudtam ki lehetett az, arcát homály fedte. Fogalmam sincs hogyan tovább, az út összeomlott. Megfordultam a másik irányba és már a többi jégóriás előttem állt, kettéváltak és előre engedték a királyt. Megállt előttem, kihúzta magát és ördögi tekintettel nézett.
-          Nem tudom, hogy melyik katonám hozott ide, de még a végén veszélyes is lehetsz számunkra.- szólt mély, jeges hangjával. Libabőrös lettem.
-          Hogyan jutottak be a világunkba? A Bifröstöt Thor tönkre tette. Más átjutási lehetőség pedig nem létezik.- hangom élettelen volt még mindig, de örülök, hogy ennyit ki tudtam nyögni.
-          Nem csak egy létezik. Több is van. Azt hitted, hogy csak azon keresztül lehet a világokba átjárni? Úgy tűnik, hogy akkor nem derült ki még azóta se.
-          Mégis micsoda?
-          Amikor azaz ostoba fiam le akarta romboni Jöttünheimet, nem a Bifröstöt használta az átjárásra, hanem egy eldugott átjárót a város mélyén, amit csak kevesen ismertek. Azon keresztül intézett mindent, de a Bifröstöt túlterhelte és az szétrombolta világunk negyedét. Sajnos nem tudunk bosszút állni, mivel nekünk nincsenek olyan szerkezeteink mint az Asgardiaknak. A fiam engem is megölt, de a jégóriások királyát nem lehet ilyen könnyen elintézni. Vele végeztetek el minden piszkos munkát, amit csak lehet, hogy kielégítsem, vele szembeni gyilkolási hajlamomat.
-          A fia most hol van?
-          Az utolsó csatáját a bátyjával vívta meg. A végére a terve kudarcba fulladt és lezuhant egy fekete lyukba. Hónapokon keresztül bolyongott a világok között. Itt pedig lezuhant. Visszafogattam, de minden egyes parancsomat teljesítenie kell. Ha nem teszi megölöm.
-          Látszik, hogy maga egy jégóriás. Ráadásul a királyuk. Az ilyenek szoktak a gyilkolásba támasztani mindent. – a szemébe mondtam, hogy érezze szövege súlyát. A szemembe sütött a hold fénye, ami megvilágította a király arcát is.
-          Te csak egy gyerek vagy! Semmit se tudsz arról, hogy mit kellett nekünk átélni! Egy gyerek vagy, aki felnőttnek akar látszani.
-          Ne gúnyolódj velem! Te se tudod, hogy mit kellett nekem átélnem!- a hangom végre visszatért és tomboltam a dühtől.
-          De mégis kik voltak azok, akik beengedték a katonáidat a városközpontba?- tettem fel a kérdést. Bátran léptem hozzá közelebb.
Oldalra fordította a fejét, de az arcmodora megmaradt.
-          Odin házában, sok az áruló.
-          Ne mocskold be a királyunk nevét!
-          A királyod egy gyilkos tolvaj! Már a puszta emlékek is megőrjítenek! Odin tény, hogy számotokra jó király, de csakis úgy cselekszik, ahogy a világa elvárja tőle! Nem érdekli, hogy mi lesz a többivel. Csak az övé a lényeg.- semmi érzést nem lehetett leolvasni az arcáról, csak a szemében tükröződött a puszta gyűlölet.
Visszaigazodtam eredeti állásomba, ugyanis dühömben meggörnyedtem és közelebb hajoltam hozzá.
-          Beszélgetésünk itt, és most vége szakad. Talán találkozunk még- hátat fordított nekem-vagy nem. Loki - oldalra tekintett, követtem én is- direkt nem öltük meg. Bizonyítsd be, hogy vérbeli jégóriás vagy és visszanyerlek a kegyeimbe. De ha nem, -rám nézett, majd vissza- te is meghalsz. –a fia közénk állt, én automatikus hátrálni kezdtem, míg nem a szakadék széléig értem. Nem fordultam meg, de hallottam, hogy iszonyatos csikorgással leszakadt a meneküléshez vezető út.
-          A fia?- kérdeztem értetlenül, mire végigmértem az egyenruháját.
-          Asgardi ruhát visel. Várjunk, most komolyan a saját fiával akar megöletni?- bizonytalanság volt a hangomban, de mit sem törődtem ezzel. Elterelte a ruháról, a halál gondolata.
-          Ő valamit csinál- ránézett- te pedig zuhansz. Nehezebbet most nem tudok kitalálni neki. Lényeg, hogy megteszi-e?- s ismét a fiára nézett.
-          Megteszem és olyan leszek mint te, apám.- amint kimondta ezt, egy zöld villanás történt és zuhanás a mélybe, ahol hótömeg zúdult a testemre.

Hát szerintem ez a fejezet nem lett valami jó és talán egy kicsit uncsi lett, de ilyen is kell ://  :))
Komikat kérek!!;)
 /Pénteken jön a folytatás!/

2012. május 7., hétfő

2.fejezet- Egy napra, sok dolog


Jó olvasást mindenkinek és komikat kérek!!=D

Sokáig gondolkodtam még így magamban, de csak addig, míg a húgom ki nem zökkentett belőle.
-          Tényleg nem kellett volna ennyit rám költened.- ránéztem, és a tőlem kapott ruháját viselte. Gyönyörűen nézett ki benne.
-          Féltem, hogy a méretet nem fogom eltalálni, de a szabó nagyon precíz volt és szerencsénkre jól csinálta meg. Kényelmes?- kérdeztem, mert láttam, hogy egy kicsit feszül rajta.
-          Persze, hát nem látszik rajtam?- s gyorsan forgott körbe-körbe, mint valami hercegnő.
-          A végén el fogsz esni, ha továbbra is így pörögsz.- oktattam ki, míg ő összehúzta a szemét és démoni tekintettel bámult engem.
-          Kezdem azt hinni, hogy a kedvenc szórakozásod lett a piszkálásom!- kelt ki magából, már megint!
-          A kiképzésed ezennel véget ért. Nem kell többször jönnöd a gyakorlatokra és a többire se! Ezennel elérted a mesterfokozatot! Gratulálok!- léptem közelebb hozzá és a kezemet nyújtottam felé, de mikor felnéztem tátva maradt szájával és csodálkozó tekintetével találtam szembe magam.
-          Ez most komoly?! És a villámidomításommal és a gyógyító erőmmel kapcsolatban, hogyan döntöttél?- odalépett hozzám és a vállamnál fogva ráncigálni kezdett.
 Levettem magamról a kezeit és az ablakomhoz sétáltam. Onnan a tükörben lévő képére néztem.
-          A villámidomítással érted el a legfelső szintet a legutóbb, mikor még engem is legyőztél. A gyógyító 
        képességeddel, pedig még a halálos sebeket is meg nem történté tudod tenni. A családi örökségünk az   
        őseinktől, hogy a természeti jelenségeket tudjuk idomítani. Te a villámot, anyánk a levegőt, bátyánk a   
        földet, nővérünk a vizet és apánknak jutott a legveszélyesebb- ekkor felé fordultam- a tűz idomítása. 
        Remélem, hogy legalább ti mértékkel fogtok ezzel bánni és jóra használjátok. Bár- mosolyra húztam a  
        számat- efelől kétségem sincsen.
-          Ugye nem érzed magad kívül állónak, mert te nem kaptál ilyen erőt?- odajött hozzám és simogatni kezdte a 
        karomat.
-          Nem, nem érzem magam annak és jobb embereket sehol se találtam volna, erre a megtisztelő feladatra. De 
        kérlek, ezt ne most beszéljük meg, hiszen születésnapod van ma!- öleltem magamhoz gyorsan.
-          Nekem az a legszebb születésnapi ajándék, hogy te őszintén beszélsz hozzám. Átveszem a másik ruhámat, 
        majd este ezt fogom viselni, amit tőled kaptam.- ölelt vissza Izméne, majd lassan elvált tőlem és kilépett az  
        ajtón.


Kasztilla csak figyelte a húga hűlt helyét, ahol előbb állt. Tudta, hogy mi játszódik le most a testvérében. Büszke arra, hogy egy különleges képességet birtokol, ami csak az övé. De őérte is aggódik, hogy ne érezze másnak magát. Ő nem is érezte azt, de mégis más mint a többi hozzátartozója. Sokáig merengett még így az ablak előtt, mikor meglátott az ablak tükörképében egy férfit, aki mögötte guggolt.
-          Üzenetet hoztam parancsnok!- mondta a tiszt és felnézett.
-          Mifélét? -fordította oldalra a fejét és fél szemmel ránézett.
-          Odin király és Frigga királyné azonnal hivatják magukhoz! Azt mondták, hogy sürgős!- adta át az üzenetet a hírvivő.
-          Nem kell visszasietnie, van ideje. Azonnal útnak indulok, de kérem, tegyen meg nekem annyit, hogy szóljon az egyik szolgának, hogy készítsék elő a lovamat!- most már szembe került a hírvivővel és a kezével jelezte, hogy elmehet.
-          Ilyen se sokszor volt még. Ezt is megértük!- röhejes fintort vágott, mert rájött, hogy magában beszél.
Kilépett az ajtón és sietősre vette a lépteit le a lépcsőn, onnan lefelé a kapu elé, ahol várták már a lovával.
-          A lova előállt parancsnok. Remélem minden megfelel az elvárásainak.- mondta az inas, aki még a kantárt 
        fogta.
Nem nézett rá, még megerősítette a nyerget felült és még egy utolsót visszaszólt a segítőjének:
-          Szép munka Bartal, köszönöm!- s útnak is indult, Asgard másik királyi családjához

Kasztilla még úton van…

Sokan álltak a palota előtt, tömegekbe kuporodva szorongtak egymás mellett. Kíváncsian nézte, hogy mi lehet annyira nagyszerű, hogy fél Asgard idetömörült és elállta az útját. Megunta hát a várakozást, leszállt a lováról, az egyik üzletnél lekötötte és útját vette a nagy tömeg felé, ahol nagy megdöbbenés vette urán rajta. Két leány verekedett egymással és hallgatta, hogy mi lehet a vita tárgya és nem tévedett:egy férfi. Lassan közelebb sétált hozzájuk, a többi ember, akik őket nézték észrevették őt és a tekintetük felé irányult, hiszen ismert ember volt Asgard-ban Kalliszta, így mindenki hátrább lépett. A lányokhoz közelebb érve, már hatalmas kört alakított a tömeg és várták a további fejleményeket. Karba tett kézzel, felhúzott szemöldökkel bámulta a bunyózókat, míg kevéske idő elteltével észrevették és elengedték egymást, kisimították ruháikat, majd egyenes testtartással elé álltak és reszkető testtel vártak.
-          Mi a vita tárgya hölgyeim?- tette fel a kérdést, mintha nem is hallotta volna az előbb.
Kicsit várakozott még, mert saját szájukból akarta hallani a verekedés okát, de megunta, így a nevükön szólította:- Amaranta? Téged jobban ismerlek és kedvellek, mint őt.- nézett rá a mellette lévő nőre, de mintha ott se lenne úgy viselkedett:- És te, Leona?- tette fel a kérdést neki is, hátha változtat a jelenlegi stílusán.
-          Lényegtelen Kalliszta, ne is foglalkozz ezzel kérlek! Egy ostoba férfi miatt vesztünk össze, sőt még nem is nagyon ismer minket, ránk se hederít, ezért kérlek, ne intézkedj!- kérlelte összetett kezével őt Amaranta, de Kalliszta odasétált hozzá és mélyen a szemébe nézet:
-          Tudod jól, hogy mennyire tisztelem a törvényt és a nyugalom iránti vágyat, és még van merszetek- oda-vissza cikázott a tekintete a két nő között- egy ostoba férfi miatt ekkora felhajtást csinálni, hogy fél Asgard idegyűljön körétek és nézze a párbajotokat? Mégis ki az a férfi, aki ennyi élvezetet érdemel, hogy két nő verekedjen érte?- kelt ki magából Kalliszta, forrt a dühtől és a vágytól, hogy most ő csapja agyon a rendfeldúlókat.
 Leona kihúzta magát, féloldalas mosolyát felvette, odasétált hozzá és a szemébe mondta:
-          Egy olyan férfiért, akinek egyetlenegy nő se tud ellenállni! Aki, szívdöglesztően jóképű, a teste 
        elképesztően izmos és a legerősebb a világon! Kitaláltad már, vagy még soroljam a tulajdonságait?- csípőre 
         tette kezét, pár lépést előre lépdelt és a kastély felé mutatott. Akkor már rögtön rájött.
-          Ezt most komolyan mondod nekem, hogy- kezdett felé sétálni- egy olyan férfiért küzdöttetek akinél 
valóban, semmi esélyetek nincsen?! Hiszen ő Thor,- mutatott ő is a kastély felé- Thor, aki vállvetve, vakmerően és ész nélkül rohan a harcokba és a veszélyesebbnél, veszélyesebb csatákba!!- fújtatott dühében, de Leona csak mosolygott rajta, mint valami fruska.
-          Leona- nézett vissza rá- tűnj el a szemem elől, mielőtt még olyat csinálnék, amit nem szabadna!- a lány 
        arcáról eltűnt a szemtelen mosoly, lassan hátralépkedett és haját lobogtatva eltűnt a szemük elől.
 Kasztilla várta, hogy a tömeg végképp eltűnjön onnan, de azok még tovább fecsegtették az eseményeket. Ezt végképp megunta és ordítani kezdett:
-          Tűnjenek már el!!- végképp elszakadt nála a cérna és ordítani kezdett, mint valami őrült, de az eredményért megérte, mert a sok néző eliszkolt a helyszínről.
-          Legalább azt hittem, hogy te nem vagy olyan mint ő! Azt hittem, hogy a bátyám volt az utolsó férfi, akit szerettél szerelemből.- két ujját a szemei közé tette, hogy lehiggadjon, ugyanis ő is megérezte, hogy kicsit túl vetette a súlykot.
-          Igen, de már meguntam a várakozást utána, hiszen tudom, hogy ő soha nem tér vissza már! Ezt neked is be kellene már vallanod magadnak.- odament barátnőjéhez és vállára tette a kezeit, hogy végre teljesen lenyugodjon.
-          Be kell mennem a kastélyba. Hivattak. Majd utána megbeszéljük.- háttal fordult legjobb barátnőjének, s útnak indult a kastély felé.

A kastélyban, mint mindig rend volt és tisztaság és persze fegyelem. Lehetetlenségnek tartom, hogy ne hallották volna, ami az előbb történt! Nem tudom elhinni, hogy két gyönyörű lány egy férfi miatt, így össze tudjon verekedni! Egyszerűen számomra felfoghatatlan! Örülök, hogy legalább ebben különbözök a többi nőtől, hogy nem teszek ilyesmit! Beértem végre a nagyterembe.
Odin király a szokásos helyén ült a trónon, felesége mellette állt és beszélgettek valamiről. Mikor észrevettek jobb kezemet ökölbe szorítottam és a szívemhez emeltem és térdre ereszkedtem.
-          Hivatott, uram?- tekintetemet rászegtem ő felállt és jelezte, hogy én is tegyem azt.
-          Igen, hivattalak. Kalliszta, Eufémia királyné gyermeke, te vagy az egyik legkiválóbb harcos az édesanyád seregében és szeretném, ha…- rajta tartottam tekintetemet, de a szeme nem jót sugárzott. A hátam mögé nézett, magam is megfordultam és rohanó tisztemet láttam felém futni:Bartal volt az ismét. Vánszorgott már csaknem összeesett, de még nagy nehezen tartotta magát. Én gyorsan elé szaladtam és mielőtt összerogyott volna, elkaptam. A szája lila volt, a bal oldali medencecsontjánál, pedig szorította maradék erejével a kezét.
-          Mi történt Bartal? Ki tette ezt veled?!- a rossz hangulatom ismét átvette rajtam a hatalmát, hiszen rettentően fájt, hogy így látom egy jó barátomat és szolgámat. Levegőért kapkodott, de kimondta:
-          Megtámadtak minket a jégóriások, de ne aggódjon a társai már kezelésbe vették az ügyet.- elővettem egy gyógy elikszírt az övtartóm egyik szögletéből és a szájába öntöttem:
-          Ne aggódj, most ettől elbódulsz és elájulsz, de  mire felébredsz már ismét egészséges és erős férfi leszel.- a gyógyszer hatásos volt, rögtön el is kábult. Le tettem a földre és pár erős tiszt be is vitte az ispotályba.
Mire visszafordultam, ismét egy tiszt állt előttem, de most ár az enyéim közül, előttem térdelt:
-          Parancsnokasszony, a kastélyt szerencsésen kiürítettük, de- hagyta abba a mondatát, mire rákérdeztem:
-          Mi de?- a levegővételem felgyorsult és a legrosszabbtól tartottam:
-          A húgát… nem találjuk… asszonyom.- mondta végig szaggatottam.
Behunyt szemmel hátat fordítottam neki és éreztem, ahogyan könnycseppek szaladna le az arcomról.

2012. május 2., szerda

1. fejezet - Boldogság és rosszalló gondolatok



  Köszönöm azoknak a kommentárját, akik a múltkori bejegyzésemhez írtak!
Most jöjjön az 1. fejezet! Jó olvasást mindenkinek!                                                                     


Kalliszta a becsületes nevem, sokan mondják Asgardban, hogy milyen név ez? Talán valami kis senkinek a lánya? Dehogyis! Az édesanyám Eufémia uralja Asgard nyugati és déli részét. Az északi és keleti részt Odin király, és annak családja: felesége Frigga, fia Thor. Mivel különböző ponton élünk, nem nagyon ismerjük egymást a szövetséges családdal. De sokat hallani róluk. Jót és rosszat is egyben. Pontosítok magamon, inkább anyám tud többet róluk. A húgom, igen, az én kis húgom, Izméne, érett nővé érett. Holnap nagy nap lesz. 
  Betölti a 17. életévét. Egy gyönyörű szép ruhát vettem neki. Nem tudom, hogy tetszeni fog-e neki, de remélem. Édesanyánk nyakláncot vett ajándék gyanánt. Kimentem az 5 m széles, és hosszúságú közös erkélyünkre és a csillagokat néztem. Mint mindig most is százait lehetett látni odafent.
-          Gyönyörű ma este az égbolt, nem igaz?- a szívinfarktus kerülgetett, úgy megijesztett a drágalátos hugicám.
-          Legközelebb, ha meg akarsz ijeszteni, kérlek, előtte szúrj le! Mert mind a kettő ugyanolyan hatású! –éreztem, hogy verejtékezem, gyorsan megtöröltem a kézfejemmel a fejemet, de nem sokat használt.
-          Miért mondasz mindig olyan ötleteket, amiket tudod, hogy nem fogok teljesíteni?!- kelt ki magából a holnapi ünnepelt.
-          Elgondolkodtál már anyánk mondandóján?- fél szemmel ránéztem, de anélkül is tudtam a válaszát, hogy kimondta volna. Háttal neki dőltem az erkély oldalának és arcát fürkésztem.
-          Nincs min elgondolkodnom! Akkor és ott kijelentettem a döntésemet! Nem változtatok rajta és ezt a témát itt és most fejezzük be!- ha még én se tudom őt lenyugtatni ilyenkor, akkor mégis ki? Gratulálnék neki azonnal.
Védekezően felemeltem a két kezemet, hogy a fejemet még véletlenül le ne harapja.
-          Ilyenkor örülök annak a legjobban, hogy nem egy tűzokádó sárkány vagy, mert ha az lennél, már rég porrá égettél volna dühödben. Ne kapd már fel ennyire a vizet! Anyánk és én is csak a javadat akarjuk azzal, hogy férjhez kell menned! Miért nem akarsz egyébként férjhez menni?- jutott eszembe gyorsan a kérdés, ezt még nem is kérdeztem meg tőle.
Felmutatott három ujját a jobb kezén és belekezdett:
-          Először is én –mutatott végig magán- nem vagyok dühös.- nagy szemeivel csak pislogott szavanként, de nem bírtam ki, hogy ezt a három szót ki ne mondjam:
-          Hiszem, ha látom.- szakítottam félbe az ő szerint igaz állításokat.
-          Kettő, én nem kaptam fel a vizet és három, mert én akarom megtalálni az igazit és nem azt, hogy ti találjatok nekem! Saját életet akarok, nem egy tőletek meghatározottat! Érted, hogy mit akarok ezzel?
Hátravetettem a fejemet, ez nem tartott még fél percig se mire gyorsan a hugim elé ugrottam és megfogtam a szép kis arcát:
-          Megértettem. Ne aggódj miattam, van annyi agysejtem, hogy megértsem a mondandódat.- feltérképeztem az utamat a szobám felé, de még gyorsan visszafordultam a partneremhez:
-          Lenne egy kérdésem ezzel a 2-3 utolsó mondattal kapcsolatban. Ha most meglátnád, megtalálnád azt, aki megdobogtatná a szívedet, azt az embert milyennek képzelnéd el? –tettem fel a kérdésemet hozzá. Kíváncsian vártam válaszát.
 Mosolyra húzta a száját, tátogni kezdett de nem, merte kimondani. De a végére csak összejött neki.
-          Nem kell, hogy tökéletes legyen. Nekem csak az számít, hogy szeressen és óvjon minden bajtól. Mivel mi harcosok is vagyunk, saját magamat is meg tudnám védeni, de… mégis jobban érezném magam biztonságban, ha ő védene meg.- fejezte be monológját, de egy aprócska könnycseppet láttam lecsúszni az arcán.
-          Sohase fogok boldog lenni! Akikkel eddig párkapcsolatban voltam, csakis azért voltak velem, mert nagytekintélyű családba tartozom és persze, a pénzünk miatt. –keserves sírásba kezdett, amitől nekem végképp megszakadt a szívem.
-          Neked még van jövőd hugim, és mindent megteszek azért, hogy boldog legyen és örömmel teli. Nem hagyom, hogy a te életed is tönkre menjen, mint a családunk többi tagjának. Apánk elhagyott minket és elvitte bátyánkat és nővérünket. Evariszt és Melánia végleg olyanok lettek, mint atyánk. A gonosz szolgái lettek és biztos, hogy eljönnek értünk is idővel.- hihetetlen, hogy mindezt kiejtettem a számon és pont most. De mégis kötelességemnek érzem, hogy tisztázzam a helyzetünket a húgommal.
-          Annyira örülök, hogy a nővérem vagy. Ha mégis egyedül maradnék ebben a végtelen világban, tudom, hogy rád mindig számíthatok. Hatalmas szerencsém van veled.- széttárta karjait előttem és egyenesen belesétáltam. Őt nem hagyom, hogy rossz útra térjen és a védelmemet fogja élvezni, egész hátralévő életében.
-          Na, itt az ideje, hogy aludni térjünk. Elvégre nagy nap lesz a holnapi. –böktem oldalba Izménét.
-          Nagyon, ismét öregebb leszek egy évvel. Ebben mi a jó? Nem értem. Csak telnek-múlnak az évek és a végén oda lyukadunk ki, hogy a szeretteinket elveszítettük.- karcsapkodással magyarázta mondatait, mire én annyira meglepődtem, hogy nem vettem észre, hogy neki mentem egy polcnak és a rajta lévő tárgyak mind leestek, hatalmas zajt csapva.
-          Ez szép volt! Jó nagy hangzavart csaptál.- s mutatott a szemben lévő ajtóra, ami tágra kinyílt és édesanyánk szólt ki hozzánk:
-          Ne csapjatok már ekkora zajt! Az egész kastélyt felveritek! Most azonnal menjetek aludni!- adta ki az utasításokat anyánk, mi illedelmesen meghajoltunk, szokásunkhoz híven és indultunk a szobánk felé.
-          A te hibád, hogy neki mentem a polcnak! Ha nem mondasz olyan hülyeségeket, nem sokkolok le, és akkor nem mentem volna neki!- szidtam le a húgomat a bugyuta szövege miatt.
-          Imádsz mindent rám fogni, ugye? –akadt ki, és a szobája felé kanyarodott, de én gyorsabb voltam és elkaptam a karját:
-          Ne haragudj! Nagyon későre jár már az idő és tudod, hogy akkor milyen a kedvem. Tényleg sajnálom!- még reggelig képes lettem volna a bocsánatáért könyörögni, de tudtam, hogy úgyis megbocsát:
-          Rád nem tudok haragudni sokáig, és ezt te tudod a legjobban! Holnap reggel találkozunk Kalliszta. Addig is jó éjszakát!- megölelt, és bevonult a szobájába.
-          Neked is!- fogtam magam és én is a szobám ajtaja irányába vettem az utamat.
Mikor beléptem koromsötétség fogadott. Képes lettem volna letérdelni, és helyben elaludni, de még volt annyi akaraterőm, hogy leüljek az ágyamra. Éreztem, hogy az álom egyre hív magához, de késleltetni akartam még egy kicsit, mert nem akartam a harci egyenruhámban elaludni a frissen mosott ágyneműmben.       
   Odatápászkodtam az ablakomhoz és elhúztam a függönyöket. Megláttam a tükörképemet az ablakban és elszörnyülködtem magamon, hogy, hogy nézek ki. Fekete feszülős nadrág övvel, fekete középszárú csizma, fekete felső, ami a mellem alatt pár centivel ér véget. Az alkarom közepéig ér az ujja, a kézfejemet pedig fekete kesztyű borítja. A fufrum felbubizva, a hajam pedig hátul összegumizva. Mivel Thor, az utolsó Földre utazása után összetörte az átjárót, a mi közlekedésünk is megszakadt. Mindent onnan hoztunk ami nekem és a húgomnak szükséges volt, de csak ilyen lányos cuccokat. Innen jutott eszembe, hogy az arcomra is nézzek. A szemem feketével kihúzva alul és fölül és fekete szempillaspirál. Tartalékolnunk kell ezeket, mert már nem tudunk többé visszamenni a Földre. De nem hibáztatom. Thor helyében, én is szétvertem volna azt a hidat. Visszasántikáltam az ágyamhoz és már csak annyira emlékszem, hogy rádőltem és más semmire.

Másnap reggel…

Olyan 6 óra lehetett mikor felébredtem. Kómásan felültem, magamra néztem és eszembe jutott, hogy le se fürödtem, tiszta izzadtan és koszosan aludtam el tegnap este. A Nap már nyújtóztatta sugarait a szobámban, de nem csak nálam, hanem a kastély minden helységében. Gyorsan elmentem megfürödni, felvettem egy szép kék ruhát, ami pánt nélküli, hosszú uszályos ruha volt. Megfésülködtem, kezembe vettem Izméne ajándékát, kiléptem a szobám ajtaján és az övéhez vettem a lépteimet. Lábujjhegyen sétáltam végig a folyosón, míg az ajtajáig értem. Bekukucskáltam s óvatos léptekkel odamentem hozzá. Még mélyen aludt. Odatettem a mellette lévő kispolcra, visszamentem az ajtajához és kimentem. Mire ismét beléptem a szobámba, már vakító világosság lett. Az ablakhoz sétáltam és meredtem a távoli messzeségbe.
     A húgom, az igaz szerelmet keresi, de nem tudom, hogyan segítsek neki annak megtalálásában. Mindig is féltem attól, hogy lesz valami, amitől nem fogom tudni megvédeni. Vagy lesz olyan, amit nem tudok neki megszerezni. De a szerelem harcában csakis egyedül ő tud részt venni. Én nem. Én ebben a témában nem vagyok jártas úgy, mint ő. A szerelem…a szerelem nem nekem való. Számomra a harcok és a küzdelmek adják a létet és az erőt. Engem a családom és a barátaim biztonsága, és az országunk fenntartása adja az élet igazi dicsőségét. Örülök, hogy tegnap este nem kérdezte meg tőlem, hogy én miért nem mentem/megyek férjhez. Az egyik oka ez, a másik pedig, hogy én ezt már anyánkkal megbeszéltem és megértette szándékaimat. Belátom, sokban hasonlítok az utált atyámra. A harcok utáni kedvem, hogy könnyen befolyásolható vagyok. A húgom és az anyám a mindenem. Atyám elvette tőlünk Evarisztot és Melániát és olyanná tette, mint saját maga. Ez ismét nem fordulhat elő!

Remélem tetszett! Még új vagyok, tehát ne haragudjatok, ha valahol értelmetlen a szöveg! Kérlek, ha bármi észrevétel van szóljatok!:))
Komikat kérek szépen! Hamarosan jön a folytatás!
Puszi:   ^^Ziccy^^