2.fejezet- Egy napra, sok dolog

Jó olvasást mindenkinek és komikat kérek!!=D

Sokáig gondolkodtam még így magamban, de csak addig, míg a húgom ki nem zökkentett belőle.

-          Tényleg nem kellett volna ennyit rám költened.- ránéztem, és a tőlem kapott ruháját viselte. Gyönyörűen nézett ki benne.

-          Féltem, hogy a méretet nem fogom eltalálni, de a szabó nagyon precíz volt és szerencsénkre jól csinálta meg. Kényelmes?- kérdeztem, mert láttam, hogy egy kicsit feszül rajta.

-          Persze, hát nem látszik rajtam?- s gyorsan forgott körbe-körbe, mint valami hercegnő.

-          A végén el fogsz esni, ha továbbra is így pörögsz.- oktattam ki, míg ő összehúzta a szemét és démoni tekintettel bámult engem.

-          Kezdem azt hinni, hogy a kedvenc szórakozásod lett a piszkálásom!- kelt ki magából, már megint!

-          A kiképzésed ezennel véget ért. Nem kell többször jönnöd a gyakorlatokra és a többire se! Ezennel elérted a mesterfokozatot! Gratulálok!- léptem közelebb hozzá és a kezemet nyújtottam felé, de mikor felnéztem tátva maradt szájával és csodálkozó tekintetével találtam szembe magam.

-          Ez most komoly?! És a villámidomításommal és a gyógyító erőmmel kapcsolatban, hogyan döntöttél?- odalépett hozzám és a vállamnál fogva ráncigálni kezdett.

 Levettem magamról a kezeit és az ablakomhoz sétáltam. Onnan a tükörben lévő képére néztem.

-          A villámidomítással érted el a legfelső szintet a legutóbb, mikor még engem is legyőztél. A gyógyító 

        képességeddel, pedig még a halálos sebeket is meg nem történté tudod tenni. A családi örökségünk az   

        őseinktől, hogy a természeti jelenségeket tudjuk idomítani. Te a villámot, anyánk a levegőt, bátyánk a   

        földet, nővérünk a vizet és apánknak jutott a legveszélyesebb- ekkor felé fordultam- a tűz idomítása. 

        Remélem, hogy legalább ti mértékkel fogtok ezzel bánni és jóra használjátok. Bár- mosolyra húztam a  

        számat- efelől kétségem sincsen.

-          Ugye nem érzed magad kívül állónak, mert te nem kaptál ilyen erőt?- odajött hozzám és simogatni kezdte a 

        karomat.

-          Nem, nem érzem magam annak és jobb embereket sehol se találtam volna, erre a megtisztelő feladatra. De 

        kérlek, ezt ne most beszéljük meg, hiszen születésnapod van ma!- öleltem magamhoz gyorsan.

-          Nekem az a legszebb születésnapi ajándék, hogy te őszintén beszélsz hozzám. Átveszem a másik ruhámat, 

        majd este ezt fogom viselni, amit tőled kaptam.- ölelt vissza Izméne, majd lassan elvált tőlem és kilépett az  

        ajtón.

Kasztilla csak figyelte a húga hűlt helyét, ahol előbb állt. Tudta, hogy mi játszódik le most a testvérében. Büszke arra, hogy egy különleges képességet birtokol, ami csak az övé. De őérte is aggódik, hogy ne érezze másnak magát. Ő nem is érezte azt, de mégis más mint a többi hozzátartozója. Sokáig merengett még így az ablak előtt, mikor meglátott az ablak tükörképében egy férfit, aki mögötte guggolt.

-          Üzenetet hoztam parancsnok!- mondta a tiszt és felnézett.

-          Mifélét? -fordította oldalra a fejét és fél szemmel ránézett.

-          Odin király és Frigga királyné azonnal hivatják magukhoz! Azt mondták, hogy sürgős!- adta át az üzenetet a hírvivő.

-          Nem kell visszasietnie, van ideje. Azonnal útnak indulok, de kérem, tegyen meg nekem annyit, hogy szóljon az egyik szolgának, hogy készítsék elő a lovamat!- most már szembe került a hírvivővel és a kezével jelezte, hogy elmehet.

-          Ilyen se sokszor volt még. Ezt is megértük!- röhejes fintort vágott, mert rájött, hogy magában beszél.

Kilépett az ajtón és sietősre vette a lépteit le a lépcsőn, onnan lefelé a kapu elé, ahol várták már a lovával.

-          A lova előállt parancsnok. Remélem minden megfelel az elvárásainak.- mondta az inas, aki még a kantárt 

        fogta.

Nem nézett rá, még megerősítette a nyerget felült és még egy utolsót visszaszólt a segítőjének:

-          Szép munka Bartal, köszönöm!- s útnak is indult, Asgard másik királyi családjához

Kasztilla még úton van…

Sokan álltak a palota előtt, tömegekbe kuporodva szorongtak egymás mellett. Kíváncsian nézte, hogy mi lehet annyira nagyszerű, hogy fél Asgard idetömörült és elállta az útját. Megunta hát a várakozást, leszállt a lováról, az egyik üzletnél lekötötte és útját vette a nagy tömeg felé, ahol nagy megdöbbenés vette urán rajta. Két leány verekedett egymással és hallgatta, hogy mi lehet a vita tárgya és nem tévedett:egy férfi. Lassan közelebb sétált hozzájuk, a többi ember, akik őket nézték észrevették őt és a tekintetük felé irányult, hiszen ismert ember volt Asgard-ban Kalliszta, így mindenki hátrább lépett. A lányokhoz közelebb érve, már hatalmas kört alakított a tömeg és várták a további fejleményeket. Karba tett kézzel, felhúzott szemöldökkel bámulta a bunyózókat, míg kevéske idő elteltével észrevették és elengedték egymást, kisimították ruháikat, majd egyenes testtartással elé álltak és reszkető testtel vártak.

-          Mi a vita tárgya hölgyeim?- tette fel a kérdést, mintha nem is hallotta volna az előbb.

Kicsit várakozott még, mert saját szájukból akarta hallani a verekedés okát, de megunta, így a nevükön szólította:- Amaranta? Téged jobban ismerlek és kedvellek, mint őt.- nézett rá a mellette lévő nőre, de mintha ott se lenne úgy viselkedett:- És te, Leona?- tette fel a kérdést neki is, hátha változtat a jelenlegi stílusán.

-          Lényegtelen Kalliszta, ne is foglalkozz ezzel kérlek! Egy ostoba férfi miatt vesztünk össze, sőt még nem is nagyon ismer minket, ránk se hederít, ezért kérlek, ne intézkedj!- kérlelte összetett kezével őt Amaranta, de Kalliszta odasétált hozzá és mélyen a szemébe nézet:

-          Tudod jól, hogy mennyire tisztelem a törvényt és a nyugalom iránti vágyat, és még van merszetek- oda-vissza cikázott a tekintete a két nő között- egy ostoba férfi miatt ekkora felhajtást csinálni, hogy fél Asgard idegyűljön körétek és nézze a párbajotokat? Mégis ki az a férfi, aki ennyi élvezetet érdemel, hogy két nő verekedjen érte?- kelt ki magából Kalliszta, forrt a dühtől és a vágytól, hogy most ő csapja agyon a rendfeldúlókat.

 Leona kihúzta magát, féloldalas mosolyát felvette, odasétált hozzá és a szemébe mondta:

-          Egy olyan férfiért, akinek egyetlenegy nő se tud ellenállni! Aki, szívdöglesztően jóképű, a teste 

        elképesztően izmos és a legerősebb a világon! Kitaláltad már, vagy még soroljam a tulajdonságait?- csípőre 

         tette kezét, pár lépést előre lépdelt és a kastély felé mutatott. Akkor már rögtön rájött.

-          Ezt most komolyan mondod nekem, hogy- kezdett felé sétálni- egy olyan férfiért küzdöttetek akinél 

valóban, semmi esélyetek nincsen?! Hiszen ő Thor,- mutatott ő is a kastély felé- Thor, aki vállvetve, vakmerően és ész nélkül rohan a harcokba és a veszélyesebbnél, veszélyesebb csatákba!!- fújtatott dühében, de Leona csak mosolygott rajta, mint valami fruska.

-          Leona- nézett vissza rá- tűnj el a szemem elől, mielőtt még olyat csinálnék, amit nem szabadna!- a lány 

        arcáról eltűnt a szemtelen mosoly, lassan hátralépkedett és haját lobogtatva eltűnt a szemük elől.

 Kasztilla várta, hogy a tömeg végképp eltűnjön onnan, de azok még tovább fecsegtették az eseményeket. Ezt végképp megunta és ordítani kezdett:

-          Tűnjenek már el!!- végképp elszakadt nála a cérna és ordítani kezdett, mint valami őrült, de az eredményért megérte, mert a sok néző eliszkolt a helyszínről.

-          Legalább azt hittem, hogy te nem vagy olyan mint ő! Azt hittem, hogy a bátyám volt az utolsó férfi, akit szerettél szerelemből.- két ujját a szemei közé tette, hogy lehiggadjon, ugyanis ő is megérezte, hogy kicsit túl vetette a súlykot.

-          Igen, de már meguntam a várakozást utána, hiszen tudom, hogy ő soha nem tér vissza már! Ezt neked is be kellene már vallanod magadnak.- odament barátnőjéhez és vállára tette a kezeit, hogy végre teljesen lenyugodjon.

-          Be kell mennem a kastélyba. Hivattak. Majd utána megbeszéljük.- háttal fordult legjobb barátnőjének, s útnak indult a kastély felé.

A kastélyban, mint mindig rend volt és tisztaság és persze fegyelem. Lehetetlenségnek tartom, hogy ne hallották volna, ami az előbb történt! Nem tudom elhinni, hogy két gyönyörű lány egy férfi miatt, így össze tudjon verekedni! Egyszerűen számomra felfoghatatlan! Örülök, hogy legalább ebben különbözök a többi nőtől, hogy nem teszek ilyesmit! Beértem végre a nagyterembe.

Odin király a szokásos helyén ült a trónon, felesége mellette állt és beszélgettek valamiről. Mikor észrevettek jobb kezemet ökölbe szorítottam és a szívemhez emeltem és térdre ereszkedtem.

-          Hivatott, uram?- tekintetemet rászegtem ő felállt és jelezte, hogy én is tegyem azt.

-          Igen, hivattalak. Kalliszta, Eufémia királyné gyermeke, te vagy az egyik legkiválóbb harcos az édesanyád seregében és szeretném, ha…- rajta tartottam tekintetemet, de a szeme nem jót sugárzott. A hátam mögé nézett, magam is megfordultam és rohanó tisztemet láttam felém futni:Bartal volt az ismét. Vánszorgott már csaknem összeesett, de még nagy nehezen tartotta magát. Én gyorsan elé szaladtam és mielőtt összerogyott volna, elkaptam. A szája lila volt, a bal oldali medencecsontjánál, pedig szorította maradék erejével a kezét.

-          Mi történt Bartal? Ki tette ezt veled?!- a rossz hangulatom ismét átvette rajtam a hatalmát, hiszen rettentően fájt, hogy így látom egy jó barátomat és szolgámat. Levegőért kapkodott, de kimondta:

-          Megtámadtak minket a jégóriások, de ne aggódjon a társai már kezelésbe vették az ügyet.- elővettem egy gyógy elikszírt az övtartóm egyik szögletéből és a szájába öntöttem:

-          Ne aggódj, most ettől elbódulsz és elájulsz, de  mire felébredsz már ismét egészséges és erős férfi leszel.- a gyógyszer hatásos volt, rögtön el is kábult. Le tettem a földre és pár erős tiszt be is vitte az ispotályba.

Mire visszafordultam, ismét egy tiszt állt előttem, de most ár az enyéim közül, előttem térdelt:

-          Parancsnokasszony, a kastélyt szerencsésen kiürítettük, de- hagyta abba a mondatát, mire rákérdeztem:

-          Mi de?- a levegővételem felgyorsult és a legrosszabbtól tartottam:

-          A húgát… nem találjuk… asszonyom.- mondta végig szaggatottam.

Behunyt szemmel hátat fordítottam neki és éreztem, ahogyan könnycseppek szaladna le az arcomról.