Sziasztok! Bocsánat, de most nem egy új fejezetet hoztam, hanem egy kis ízelítőt a Thor c. filmből. Éppen nézelődtem a neten, mikor rátaláltam erre az oldalra és gondoltam, megmutatom nektek is! Íme: http://thor.marvel.com/intl/hu/
Remélem belenéztek és tetszeni fog mindenkinek!!
UI: Hamarosan jön a következő fejezet!! ;) <3
Szövetség vagy Ellenség?
/Egy lány, aki felveszi a versenyt a férfiakkal szemben. Senki se tudja a lány titkát vagy még ő se? Csaták, csaták után halmozódnak, míg a lány meg nem tudja a szívszorító igazságot. Történetemben szerepel a harc, a szerelem, gonoszság és a könyörület nélküli gyűlölet./
2012. július 11., szerda
2012. július 9., hétfő
5. fejezet - Érzelmek és tervek
Jövőbeli tervek
Loki<3
Sziasztok! Végre újra itt! Olyan jó érzés végre sokáig a gép előtt ülni
és csak gépelni és gépelni!!:) Most már visszazökkentem a régi
kerékvágásba és jó olvasást mindenkinek!! <3
(Izméne)
Loki…
Meg akart ölni. De hát akkor miért mentett meg? Rengeteg kérdés
kavargott a fejemben ezzel kapcsolatban, csak nem tudom, hogy meg
kapom-e ezekre a válaszokat. Még mindig nagyon fáztam. A hajam csurom
víz volt. Vacogtak a fogaim, a kezem nagyon csúnyán megsérült. Sajnos
nem hangtalanul téptem le egy hosszú csíkot a köpenyből. A kézfejemet
körbetekertem vele, de még így is átázott a kötés. Óvatosan felálltam és
a bejárathoz sétáltam. Kinéztem a nagy messziségbe, hatalmas hóvihar
tombolt. A szél mozgását is könnyen ki lehetett venni, hogy milyen
mozdulatokat csinál. Csak azt nem értem, hogy, hogyan lehet az, hogy én
nem érzem a szelet. Bár, bent se volt sokkal jobb, mert a leheletemet
még láttam. A kezemet kinyújtottam, de hirtelen valamibe beleütközött.
Nem láttam semmit. Mindkét kezemet hozzányomtam és valami színes
hullámokat láttam, ami a bejárat tetejénél megszakadt. Ez egy védőpajzs
lenne? De, hogyan? A lábam nagyon fázott, ezért elkezdtem erősen
dörzsölni. Valami furcsát vettem észre, de nem jutott eszembe, hogy mi
is az?! Hirtelen eszembe jutott és ide-oda tapogattam magam, mire
rájöttem, hogy nem tudom, hogy hol van az elrejtett késem. Lassan
megfordultam és láttam Loki övébe beledugva. Biztos voltam benne, hogy
észre veszi majd, de ha meg sem próbáljuk az olyan, mintha egyáltalán
semmit se tennénk, mintha nem is jutott volna eszünkbe. Odabillegtem
hozzá, leguggoltam, már kicsi kellett volna mikor, valami megragadta a
csuklómat. Fölnéztem és Loki dühös zöldeskék tekintetével találtam
szembe magam. A franc felébredt! Ebből nem fog jó kisülni az biztos. Én
gyorsabban reagáltam, mint ő gyorsan kihúztam az övéből a késemet és
hátraugrottam.
- Miért mentettél meg? Meg akartál ölni! - szegeztem neki a kérdést, nem
álltam vele teljesen szemben, csak féloldalasan. Majd szét fagytam, a
hajamból csak csurgott a víz, ami végigfolyt a hátamon. Állandóan a
szememben volt, már idegesített, hogy mindig össze-vissza dobáltam a
hajam. Ő is felállt, nem szólt semmit csak a szeme csillogott a tűz fényében. A szeméből jól észrevehetően eltűnt a
düh, csak a puszta tettrekészség maradt benne. Nem értettem meg, hogy
mégis mire fel olvastam pont ezt ki belőle, de eztán nem is érdekelt.
-
Azért segítettem rajtad mert....-cuppogott egyet a szájával- mert te
vagy a jelenlegi első jelöltem, hogy kijussak ebből a pokoli lyukból.
Tudod, -nézett rám- ha nem ez lenne a célom veled, akkor hagytalak volna
lesüllyedni a mélybe és hagytam volna, hogy a tested jégbe fagyva lent
maradjon. Ki juttatlak innen
és nem érdekel, hogy mit akarsz, miért hoztak pont téged ide. Én csak
ki akarok jutni innen. De egy dolgot tudnom kell rólad. - mondta és
lassan felém sétált.
Én lassan keresztlépésekkel haladtam vele ellentétes irányban, miközben egyenes testtartásba rendeztem magam.
- Mire lennél kíváncsi? - hajtottam le a fejemet és a vizes hajam között felnéztem az arcára.
Egyszer
csak szélesen elmosolyodott és eltűnt a szemem elől. Körbefordultam de
nem láttam sehol. A légzésem gyorsabb lett. Még egyszer körbefordul,
mikor visszaértem eredeti helyzetembe, megláttam az árnyékát mögöttem,
de még levegőt venni se tudtam, gyorsan kicsavarta kezemből a kést és a
torkomhoz tette. A nyakamon éreztem a lihegését. A kezemet gyorsan a
csuklójához kaptam és próbáltam eltaszítani az éles tárgyat tartó
végtagot. Semmi eredménye nem lett. Sokkal erősebb mint én. A másik
kezét a csípőmhöz szorította, hogy még mozdulni se tudtam.
- Ha tönkre mered tenni a tervünket nagyon megbánod. Az életeddel fogsz fizetni akkor.
Hidd el, ha el akarok érni valamit, mindent megteszek azért, hogy
sikerüljön. - mocorogtam de alig lett valami eredménye. Rájöttem arra,
hogy most kell alkalmazni azokat a mozdulatokat, amiket a nővérem
tanított nekem. Addig mocorogtam, míg a csípőmről el nem vette a kezét.
Már majdnem sikerült kiszabadulnom, mikor a fejemet áttette a másik
oldalára, befogta a számat és két nagy csíkot rajzolt mellkasomra. A
fájdalomtól felsikítottam és beleharaptam a középső ujjába. Gyorsan
elengedett és a szájához emelte a megsebzett kezét. Megfordultam és
közben emeltem a jobb lábamat és kirúgtam a kezéből a kést. Meglepődött,
az eszköz után nézett, utána vissza rám, mire én behúztam neki egy
nagyot. Ő felszisszent, a szájához emelte a kezét, amin vér volt. A
sisakja leesett róla. Fekete tincse a szemébe omlott. Egy dolgot még
ebben a rossz helyzetben is megállapítottam. Nem semmi egy ellenfél és a
szeme egyenesen elvakított. Ahogyan a tűz megcsillant benne elkábított.
Annyira, hogy mire felocsúdtam már előttem is állt és egy nagy
határozott lökéssel nekilökött a falnak. Eléggé bevertem a fejemet,
mikor hozzáértem egy kis vér is jött a vízzel. Már csak annyira
emlékszem, hogy térdre rogytam és eldőltem. Még levegőért kapkodtam pár
pillanatig. Láttam, hogy letérdel mellém és megkérdezi gúnyos hangon:
- Mi a neved?- hallottam, hogy ismét felszisszent és felnéztem rá.
Nem tudtam, hogy most megbolondultam, de kettőt láttam belőle.
Már csak annyit nyögtem ki, hogy...:
- Izméne a nevem....- ejtettem ki erőtlenül és már csak a járásának hangjára, a sötétség színére emlékszem...
Asgardban, Kalliszta szobájában...
Kalliszta az ágyában aludt. A hír sokkolta. Már két órája nincs magánál. Az
édesanyja mellette ült hol a homlokát simogatta, hol a kezét. Halk
nyöszörgés hallatszott mellőle melyre azonnal reagált és szólongatta
lányát. Kalliszta a hirtelen jött éles fény láttán, lassan kinyitotta a szemét. Körbenézett a szobában majd felkönyökölt az ágyon.
- Hol vagyok? - kérdezte kábán, miközben kezét a homlokához emelte majd megdörzsölte a szemét.
- A szobádban, biztonságos helyen. Távol a harctértől. - tette hozzá már halkan.
Elérte a hatást Kalliszta azonnal felült és már szállni is akart ki az ágyból, de az édesanyja visszanyomta.
-
Itt kell maradnod. A harcnak már vége, nyertünk. Neked már nem kell
menned sehovase. Pihenj! - próbált bármilyen nyugtató dolgot mondani, de
semelyik se érte el a megfelelő hatást.
-
Nekem most lent kéne lennem a többi katonával és,.... és buzdítanom
kellett volna őket nem itt fent aludni!! - kelt ki magából, ellökte
anyja kezeit magáról és felugrott az ágyból. Felkapta egyenruhája felső
és alsó részét és miközben az övét, övtáskáját igazította magán,
faggatni kezdte anyját:
- Miért vagyok itt fent? Miért nem vagyok lent? - célozta egymás után a kérdéseket édesanyjának.
Tördelni
kezdte a kezét zavarában. Erről a családról el lehet mondani, hogy
Kalliszta a legmagabiztosabb és a legpánikolósabb személy.
-
Miután megtudtad a húgod eltűnését pánikba estél és összerogytál.
Mindenki a harcra koncentrált, Thor átvette a helyedet a csatatéren és a
vezetésével minden rendbe jött. Szerencsére veszteségeink nem akadtak. -
fejezte be mondandóját. Kalliszta kidüllesztett szemekkel hallgatta a
monológot és tátva maradt a szája.
-
Akkor az elrablást nem álmodtam. Valóban megtörtént. Odin király tud
már róla?? - az utolsó kérdésnél anyja elé lépett és vállánál fogva
rángatni kezdte kétségbeesve.
-
Igen, szóltam neki. Minden alapvető lehetőséget sorra vesznek és
cselekedni fognak. - mondta higgadtan és levette magáról lánya erős
kezeit.
-
Hogy tudsz te ilyen nyugodt lenni? A lányodat elvitték valami Isten
háta mögötti helyre és azt se tudjuk, hogy él- e még, vagy netán
megfulladt vagy mit tom én?? - mondta tömören, látszott rajta, hogy még
mondta volna az ötleteit de az anyja lehalkította.
-
Te midig túldramatizálod az egészet. Gondolj arra, hogy jól van és
békésen keresi a hazavezető utat. Tudod, hogy milyen makacs. Ha neki
kell valami megszerzi és tudom, hogy épségben hazatér.
- Optimista vagy. De ezt tudjuk. Bízom benne, hogy igazad van. De én nem tudok itt tétlenül ülni, míg valami eszükbe nem jut a ''nagy embereknek". - két ujját a szemei közé tette és masszírozta az adott fájó pontot.
Anyja oldalra dőlített fejjel figyelte lánya viselkedését és tudta, hogy teljesen igaza van. Neki mindig igaza van.
- Te
mindig a szíved szerint cselekedtél és most is úgy cselekedsz. Soha nem
tévesztettél célt. Bízol magadban és én büszke vagyok arra, hogy az
édesanyád lehetek. - s lehajolt hozzá és megpuszilta a homlokát.
Az ajtó előtt még utoljára megállt és visszafordult:
- Valaki szeretne veled beszélni. - elmosolyodott és végül kiment.
Felöltözött és pont készen lett, mire a következő társalgó személy belépett a szobába:
- Örülök, hogy már jobban vagy. - Thor lépett be a szobába nagy meglepetsére.
-Thor, nem hittem volna, hogy te szándékozol most beszélgetni velem. - válaszolta szemöldökét felvonva Kalliszta.
- Amúgy már igen, sokkal jobban vagyok. Köszönöm. - húzta mosolyra a száját és leült az ágyára.
Fürkészni kezdte beszélgető társa arcát, aki rá se nézett, de aggodalom látszódott az arcán.
-Miért érzem úgy, hogy nem az állapotom miatt akarsz velem társalogni. - s közben felállt és felvette a fekete kesztyűjét.
-
Hát, egyrészt azért jöttem, hogy megkérdezzem, mert anyám is megkért rá
másrészről pedig- felnézett rá szőke tincsei között- most mit fogsz
csinálni?- kérdezte tőle felé mutatava.
-
Eddig még nem tudtam semmitse végig gondolni, olyan sok minden történt
hirtelen. De nem fogom annyiban hagyni, hogy a húgom eltűnt. Megkeresem
és haza hozom.
-
Van valami tipped, hogy hova vihették? Mármint tudjuk, hogy a
jégóriások vihették el, de az is lehet, hogy egy emberrablás történt. De
ha itt nincs, akkor csak Jöttünheimben lehet és ha tényleg ott van
akkor nem lesz könnyű megtalálni.
- Egyesével végig kutatjuk majd az összes kis féreg lyukat és megtaláljuk.
- Az rengeteg időbe telhet, de megpróbálhatjuk.
- Ha szépen megkérlek, segítenél nekem? Egyedül nem leszek képes ennyi helyet felkutatni és megvizsgálni.
-
Azért jöttem, hogy elmondjam, hogy biztos, hogy segíteni fogok neked.
Tudom milyen érzés, ha eleszíted a testvéredet és én ezt senkinek se
kívánom. Amikor tudod, hogy milyen sok szép közös emlékeitek, szép
emlékeitek vannak, rossz elveszíteni azt akivel a legjobban élvezted
azokat. - Kalliszta meglepődött a kijelentésen, de egyetértett vele,
hogy ez az érzés senkinek se lenne jó.
Piszkálni kezdte az ágyneműje egy kijött szálát és közben megkérdezte:
- Te... mit tennél azért, ha visszakapnád az öcsédet? - s fürkészni kezdte az arcát.
-
Bármit... bármit megtennék azért, hogy őt visszakapjam. Még ha tudom,
hogy nem a vérszerinti testvérem, de nekem mindig is az lesz és az is
marad. Az apám azt mondta, hogy ha egyszer, valaha vissza térne közénk
nem haragudna rá, hanem a bocsánatáért könyörögne, amiért hazudott neki
egész életében. Még most se hisszük el, hogy tényleg elment tőlünk. De
félek, hogy- nyelt egy nagyot- soha többé már nem tér vissza közénk.
-
Ha így állsz hozzá nem is fog visszatérni. Bár ezt pont jó ember mondja
neked, aki az előbb még az édesanyját provokálta azért, hogy milyen
optimista. De bevallom, hogy inkább leszek optimista mint pesszimista.
Ezért most már ráerőszakolom magamat arra, hogy optimista legyek.
- Nahát, de gyorsan megváltozott az önbizalma valakinek.
Kuncogtak mindketten egymás lelki állapotán, de a jókedv most is előjött.
- Kérdezhetek valamit, de ha nem akarsz válaszoni rá, akkor ne.
- Kérdezz bátran, nem harapom le a fejedet. -mosolyodott el Thor.
- Még mindig szereted azt a halandó nőt? - ismét fürkészni kezdte az arcát.
- Ha
most itt lenne mellettem, sokkal boldogabb lennék. Ezért igen, még
mindig szeretem azt a halandó nőt. - közben simogatni kezdte a lábait és
harapdálta a száját.
- Ha el jönne ide mit tennél? - kérdezte Kalliszta felvonva a szemöldökét.
-
Az biztos, hogy életem végéig vele lennék és ha ő is akarná, elvenném
feleségül, ugyanis itt az ideje az apám szerint is, hogy megházasodjak.
-
Micsoda érzelmekkel teli mondatok. Ezt nevezem! A nagy csatákat vívó
Thornak van egy érzelmekkel teli oldala. Wáow! Jó, hogy van egy ilyen
oldalad is!
- Ha úgy érzed, hogy itt az ideje a keresőhadjáratnak, szólj!
- Megértettem és szólni fogok!
Kiment az ajtón és Amaranta rohant be zokogva. Gyorsan barátnője nyakába vetette magát és szorosan magához ölelte.
-
Úgy megilyedtem, mikor megtudtam, hogy mi történt veled. De tudtam,
hogy te erős vagy és semmi komoly bajod nem eshetett!- annyira
szorította már, hogy Kalliszta már kapálózott tőle és közben kuncogott.
- Akkor jól érezted. Velem nem könnyű elbánni, de ez most kicsapta nálam az áramköröket.
- Ha ilyen szavakat használsz, akkor biztos, hogy már jól vagy.
Egy huncut mosoly jelent meg Kalliszta arcán, mire Amaranta összeszűkítette a szemét és visszahúzta a kezeit.
- Az ilyen arcodat nem szeretem, mert akkor valami terved van. Gondolom eltaláltam, ugye?
-Te
mindig a gondolataimba olvasol. És igen, van egy tervem, amivel
mindenkit lenyűgözünk. És, hogy sikerülni fog-e? Hát persze mert az én
legjobb barátnőm a legokosabb és legtalálékonyabb személy az építészet
és a szerelés fortélyaiban. Ezért kell a segítsége.
-
Valami nagyot találhattál ki, ha így beszélsz rólam, mert általában te
nyalizol a megfelelő, lehetséges társaidnak. Mi jutott eszedbe?
-
Mi lenne ha belevágnánk egy igen hosszú és nehéz tervbe? Sokáig fog
tartani, de biztos, hogy hatásos lesz és sikeres. A húgomat meg kell
találnunk, de ebben is bele kell vágnunk, mert különben több, mint egy
évig fog eltartani.
- Ne túlozz, te csak gondoskodj a húgodról és találd meg! Mit akarsz megépíteni?
- A terveket el kell lopnunk a könyvtárból, de azt bízd rám! Amit meg kell építeni, az a Bifröst mása!
Amarantának tátva maradt a szája az utolsó mondatnál...
Remélem tetszett neketek ez a fejezet, hiszen olyan régen írtam már! Kommentárokat kérek!! :)
Ezt hallgattam miközben írtam xDD
2012. június 2., szombat
4.fejezet - A titokzatos férfi vagy nem?
Sziasztok! Bocsánatot kérek
mindenkitől, hogy 1 napot késtem! Nem keresek kifogásokat, mert tudom,
hogy akkor rossz emberként gondolnátok rám! Tehát bocsánat! De végre meghoztam,
így jó olvasást kívánok mindenkinek!;)
A hó és a jég. Együtt jelentenek/jelenthetnek
halálos fegyvert. Amikor valaki alájuk kerül, küzd az életéért, hogy mihamarabb
kijusson onnan. Én is pont egy ilyen helyzetben vagyok. A hótömeg, ami fölém
került összetapadt jégbörtönt alkotva. Próbáltam törni, ásni de az erőmmel
egyetemben a levegőm is fogyott. A kezem nem bírja már sokáig a jégtörést. A
felszínre kell jutnom minél előbb. Két oldalra nyomtam minden maradék erőmmel a
jeget, de minél többet löktem oldalra, annyival több zúdult a fejemre. Bár már
fénysugarakat véltem látni, még mindig messzire voltam a céltól. Kezdtem
elveszíteni a reményt. Féltem, hogy ennek a börtönnek a rabságában fogok
meghalni. A fény végül egyre jobban közeledett, de a levegőm egyre inkább a
rések felé irányultak, minthogy a tüdőm felé mennének. Szélsebesen, egyenesen
törtem, zúztam, nem törődve a könnyekkel az arcomon, nem törődve a vérrel, ami
a kézfejemről csordogált. Az utolsó löket következett, amit ököllel törtem ki.
A kezem remegett, míg kimásztam a jég alól. A köhögés a torkomat csiklandozta,
de nem mertem köhögni, féltem, hogy valaki éppen arra jár és meghallja. Sajnos
nem sokáig bírtam, csak annyit bírtam tenni, hogy erősen rászorítottam a
kezemet a számra és úgy köhögtem. Vagy három percig csak köhögtem, nagyon fáj a
torkom. Tiszta libabőr voltam, vacogtak a fogaim, mint a nyárfalevelek.
Szószerint jéggé fagyott lábaimra alig bírtam ráállni és lépni velük. A
kezeimmel egyre gyorsabban dörzsöltem a karomat, legalább azokat hadd próbáljam
megvédeni a csontlefagyástól. Aprókat totyogtam előre és előre, mígnem egy
hatalmas befagyott tóhoz vagy nem is tudom mihez értem. A szél tombolt
körülöttem, kíméletlenül fújta hálóingem szoknya részét. A befagyott ’tavon’
megláttam tükörképemet, ahol ilyedten vedtem észre, hogy elég rossz állapotban
vagyok. A szemem alatt hatalmas karikák, a szám lila színben tündökölt. A hajam
szanaszét állt, hála a szélnek. A másik oldalon észrevettem egy kicsi barlang
féleséget, bár, a bejárata elég keskenynek látszott. Úgy, talán ötven méter
távolra voltam tőle. A jég biztonságosnak tűnt, így bátrabban totyogtam a másik
oldal felé. Már majdnem a közepénél jártam, mikor egy számomra furcsa hangot
hallottam meg. A hátam mögül érkezett. Rettentően féltem hátranézni, féltem,
hogy netán az történt, amire gondoltam. A lihegésem felgyorsult, láttam,
ahogyan a kifújt levegőm eltűnik a szélben. Hátrafordítottam a fejemet és nem
tévedtem. A jég megrepedezett alattam. Lassan, óvatosan felálltam, de ezzel
csak rontottam a helyzetemen. A repedés tovább terjedt felém. Mozdulni se
mertem. Bekövetkezett a vész. Egy nagy ívben körbe, teljesen megtört a jég.
Vártam, hogy mi történik. Egy résznél kettévált a repedés és a hátam mögött úgy
négy méterre összeért. Levállt a nagy részről az, amin éppen álltam. Libegni
kezdett alattam az egész. Hát ez nem lehet igaz! A két lábam között repedt
ketté a jégtábla. Felemeltem a fejemet és a csillagos égboltot kezdtem el
vizsgálni. Vajon most én is oda kerülök? Nem bírtam magamban ezt tovább
vitatni, a jég kettétört a lábam között és háttal belezuhantam a jéghideg
vízbe. Nagyon mély lehetett az alját se láttam. Próbáltam felúszni levegőért,
de a jégtábla elálta a levegőhöz vezető utat. Kétségbeestem! Ma tényleg a
csillagok közé kerülök. A levegőm egyre jobban fogyott. Egy testet, árnyékot
láttam meg a tábla felett.
(Nézői szemszög)
Izméne egyre gyorsabban süllyedt lefelé a jéghideg
vízben. Az utolsó pillanatban egy kéz elkapta a csuklójánál fogva és felhúzta a
víz felszíne fölé. A felső testét kihúzta a vízből, a térdei alatt megfogta a
lábait és úgy kiemelte az alsó testrészeket is. Körbekémlelt, hogy nem látta-e
őket senki sem. Szerencséjük volt. Senki nem járt arra. Letépte a hátán lévő
hosszú zöld köpenyt, körbetekerte vele a lányt, magához húzta, felemelte és a
barlang irányába vették útjukat. A megmentő nem vette észre, hogy a lány közben
felébredt. A lány közelebb húzódott
hozzá. Biztonságban érezte magát egy biztos kézben, amit azt se tudta kié. De
őt ez nem érdekelte. Megmenekült. Ha pedig az illető ellenséges lenne vele,
előrántja combfixében rejtegetett tőrét és megsebzi. Odaértek a barlanghoz. A
barlangban vak sötétség volt és bénítóan hideg. A barlang közepén egy fáklya
állt, ami szilánkosan jéggé volt fagyva. Izménét letette a földre, majd a
fáklya elé állt, felemelte a jobb kezét, majd elfordította a kézfejét és apró
szikránként meggyulladt a fáklya. A barlangot világosság vette úrrá. Semmi
különleges nem volt benne, csak egy átlagos hely volt belülről. A titokzatos
férfi közelebb vitte a lányt a fáklyához. Izméne még mindig mozdulatlanul
feküdt, bár már magánál volt. Az idegen a barlang szájához ment és valaki
különös dolgot csinált. Össze-vissza húzta a kezét valami furcsa anyagot vonva
elé. Olyan volt, mintha egy átlátszó vászon anyagot huzigálna. Mikor végzett,
visszasétált a lány mellé, leült és nekitámaszkodott a falnak. Valamilyen sisakot
viselt. Nem olyat mint a jöttünök. Az egész fejét befedte kivéve a szemét,
orrát, száját, fél homlokát, az állát a két oldali arcát pedig fele-fele
arányban fedte. Sok irányba nézett, de legfőkébben a lányra. Teste félig
megszáradt, haja arcába hullott, arca kislányosan piros lett. Az ajka színe
pedig vadítóan hasonlított a vér szinére. Lassan a férfi is álomba merült, de
gyönyörű szép zöld szemében még égett a fáklya tüze. Kevés idő elteltével,
viszont a benne lévő fény is kialudt. A lány óvatosan kinyitotta a szemét,
sokat pislogott a hirtelen jön fény láttán. Megfigyelte a rajta lévő anyagot,
ami nagyon kellemes illatot árasztott. Elmosolyodott tettén és a megmentőjét
kezdte el vizsgálni. Összeszűkített tekintettel végigmérte, de azon nyomban
hátrébb is kúszott. A megmentője egyben a támadója is volt. Loki…
(Úgy gondoltam ehhez a részhez eza zene éppen kapóra jön!)
Borzasztóan sajnálom, hogy ilyen rövidre sikerült, de a folytatásban jönnek az izgalmak!;)
Pussy mindenkinek!<3
2012. május 29., kedd
3.fejezet - Menekülés=Kudarc
Sziasztok! Elnézést kérek mindenkitől, hogy ilyen későn hoztam az új fejezetet, csak dolgozatok hadát írtuk a sulibanxĐ Szerencsére már vége és próbálok minél többet feltenni!;)
Nem is beszélek tovább, jó olvasást mindenkinek:))
(Izméne)
„Jéghideg szél csapott az arcomba és a hajamba.
Homályban láttam körülöttem a világot. A szempilláimon és a hajszálaimon, fehér
hó darabkák díszelgettek. Körül néztem a helyen, ahol éppen tartózkodtam. De
nem ismertem fel ezt a helyet, talán azért, mert nem emlékszem, hogy jártam- e
itt valaha is. Felültem fekvőhelyzetemből, hátratámasztottam a kezemet és
becsuktam a szememet. Kétségbe vagyok esve, most mit tegyek? Dübörgő lépéseket
hallottam meg a hátam mögül. Valaki megállt mögöttem. Nagyokat nyeltem, majd
apránként fordítottam hátrafelé a fejemet. Fel kellett emelnem a fejemet
magasra. Egy nagydarab… jégóriás állt előttem. Egy kis idő elteltével levettem
róla a tekintetemet és felálltam. Kétszer akkora volt, mint én. Végig mért
vérvörös szemeivel, amik egyenesen égették a bőrömet. Testét kék bőr borította,
amin jelek voltam. Köröket ábrázoltak. A homlokán, az állán, mellkasán és még
kitudja hol még. Valami különös dolog volt a fején. Sisakra emlékeztetett, de
csak a két arc oldalán volt, a fejét nem borította semmi, csak azon is körös
jelek szerepeltek. Egy pillanat! Hátrálási reakciót váltott ki a testem, amit
az előttem álló észrevett és felhúzta a fejét. A fejemmel együtt a szemem is
ide-oda cikázott a gondolat menetétől. Ha itt mindent jég borít és jégóriások
is vannak, akkor nem lehetek máshol mint Jöttünheimben! Be vagyok zárva egy
világba, ahol tömegesen élnek a leendő gyilkosaim és, ahol biztosan csonttá
fogok fagyni. Ráadásul egy rövid hálóingben vagyok, ami a térdemig se ér és nem
sokat takar egyes testrészemből. Az őröm tekintetét vonzotta valami a szemben
lévő nyitott toronyféleségből. Valójában fogalmam sincs, hogy mi az. Nem tudom,
hogy mégis mi történhetett, mert a mellettem álló bólintott és elment. Sokáig
csönd volt, mikor repedések hangját lehetett hallani. A hang egyre hangosabb
lett. Ekkor ismét egy jégóriás jelent meg a toronynál. Neki is két oldalt egy
sáv húzódott a sisakból, így neki is teljesen láttam az arcát. A derekát
körülvette egy fonal, amit beborított a jég. Elül és hátul egy sötétzöld, rövid
rongyféleség volt rajta, hogy eltakarja, amit nem kell látni. Hátát fedő
köpenyt a szél fújta. A karját és más egyéb testrészét zöld színű egy-egy
páncélalkatrész fedte.
-
Maga
a jégóriások királya…Lauftey.- saját magam is meglepődtem élettelen hangomtól.
Kirázott a hideg.
Egy lépést tett előre és
mintha kiszívná valaki a pohárból az italát, olyan hangot adott ki jég, ahogyan
összeértek lépcsőt alkotva a királynak lefelé. Ő is nagy dübörgő léptekkel jött
oda hozzám.
-
Miért
hozott ide engem? –kérdeztem ismét valamit, hogy ’megtörjem’ a kínos csöndet.
Vizsgálódó tekintetével körbemért, de még mindig nem válaszolt a kérdésemre.
Kezdett idegesíteni ez a folytonos szótlanság és csönd. Csak a csont fagyasztó
szelet lehet érezni, hallani és semmi több. Eszembe jutott egy jó terv, bár
csak szerintem csak az. De egy próbát megér. Mivel a befagyott jégen hagytak
ájultan, senki se tudja, hogy már felébredtem, így nem jön ide senki. A ruhám
mögé rejtettem a jobb kezemet és összegyűjtöttem körkörös mozdulatokkal néhány
villámot, amit remélhetőleg alkalmazni tudok. A légzésemet egyenletesre
állítottam és vártam a megfelelő pillanatra. Ha mindez sikerül, ez lesz a
legszebb születésnapi ajándék, amit valaha is kaphatok. Itt a jó pillanat, a
fejét elfordította! Előrántottam a kezemet és lőttem, ahogy csak bírtam. Nem
sokat ért, de a vállát legalább megsebeztem. Tétlenségét kihasználva futottam,
a lábam jól bírta a jégen való csúszást és futást. Nevetni kezdtem ügyességemen
és bátorságomon, hogy képes voltam megtenni, de mikor hátranéztem, rájöttem,
hogy elkiabáltam. Jégóriások hada futott utánam. Gyorsan hátrafordultam még
csúsztam tovább és tovább, de ismét lőttem egy villámot. Ez már teli találatot
ért és szerencsémre ötöt el tudtam intézni egyszerre. Futottam, futottam, ahogy
csak a lábam bírta. Mígnem egyszer egy zöld csík haladt el az orrom előtt, ami
egyenesen feltörte a további utat jelentő jeget. Egyensúlyoznom kellett, nehogy
lezuhanjak. Odanéztem, ahonnan véltem a támadómat, de csak egy kezet láttam,
ami felém mutatott. Nem tudtam ki lehetett az, arcát homály fedte. Fogalmam
sincs hogyan tovább, az út összeomlott. Megfordultam a másik irányba és már a
többi jégóriás előttem állt, kettéváltak és előre engedték a királyt. Megállt
előttem, kihúzta magát és ördögi tekintettel nézett.
-
Nem
tudom, hogy melyik katonám hozott ide, de még a végén veszélyes is lehetsz
számunkra.- szólt mély, jeges hangjával. Libabőrös lettem.
-
Hogyan
jutottak be a világunkba? A Bifröstöt Thor tönkre tette. Más átjutási lehetőség
pedig nem létezik.- hangom élettelen volt még mindig, de örülök, hogy ennyit ki
tudtam nyögni.
-
Nem
csak egy létezik. Több is van. Azt hitted, hogy csak azon keresztül lehet a
világokba átjárni? Úgy tűnik, hogy akkor nem derült ki még azóta se.
-
Mégis
micsoda?
-
Amikor
azaz ostoba fiam le akarta romboni Jöttünheimet, nem a Bifröstöt használta az
átjárásra, hanem egy eldugott átjárót a város mélyén, amit csak kevesen
ismertek. Azon keresztül intézett mindent, de a Bifröstöt túlterhelte és az
szétrombolta világunk negyedét. Sajnos nem tudunk bosszút állni, mivel nekünk
nincsenek olyan szerkezeteink mint az Asgardiaknak. A fiam engem is megölt, de
a jégóriások királyát nem lehet ilyen könnyen elintézni. Vele végeztetek el
minden piszkos munkát, amit csak lehet, hogy kielégítsem, vele szembeni
gyilkolási hajlamomat.
-
A
fia most hol van?
-
Az
utolsó csatáját a bátyjával vívta meg. A végére a terve kudarcba fulladt és
lezuhant egy fekete lyukba. Hónapokon keresztül bolyongott a világok között.
Itt pedig lezuhant. Visszafogattam, de minden egyes parancsomat teljesítenie
kell. Ha nem teszi megölöm.
-
Látszik,
hogy maga egy jégóriás. Ráadásul a királyuk. Az ilyenek szoktak a gyilkolásba
támasztani mindent. – a szemébe mondtam, hogy érezze szövege súlyát. A szemembe
sütött a hold fénye, ami megvilágította a király arcát is.
-
Te
csak egy gyerek vagy! Semmit se tudsz arról, hogy mit kellett nekünk átélni!
Egy gyerek vagy, aki felnőttnek akar látszani.
-
Ne
gúnyolódj velem! Te se tudod, hogy mit kellett nekem átélnem!- a hangom végre
visszatért és tomboltam a dühtől.
-
De
mégis kik voltak azok, akik beengedték a katonáidat a városközpontba?- tettem
fel a kérdést. Bátran léptem hozzá közelebb.
Oldalra fordította a fejét, de az arcmodora
megmaradt.
-
Odin
házában, sok az áruló.
-
Ne
mocskold be a királyunk nevét!
-
A
királyod egy gyilkos tolvaj! Már a puszta emlékek is megőrjítenek! Odin tény,
hogy számotokra jó király, de csakis úgy cselekszik, ahogy a világa elvárja
tőle! Nem érdekli, hogy mi lesz a többivel. Csak az övé a lényeg.- semmi érzést
nem lehetett leolvasni az arcáról, csak a szemében tükröződött a puszta
gyűlölet.
Visszaigazodtam eredeti állásomba, ugyanis dühömben
meggörnyedtem és közelebb hajoltam hozzá.
-
Beszélgetésünk
itt, és most vége szakad. Talán találkozunk még- hátat fordított nekem-vagy
nem. Loki - oldalra tekintett, követtem én is- direkt nem öltük meg. Bizonyítsd
be, hogy vérbeli jégóriás vagy és visszanyerlek a kegyeimbe. De ha nem, -rám
nézett, majd vissza- te is meghalsz. –a fia közénk állt, én automatikus
hátrálni kezdtem, míg nem a szakadék széléig értem. Nem fordultam meg, de
hallottam, hogy iszonyatos csikorgással leszakadt a meneküléshez vezető út.
-
A
fia?- kérdeztem értetlenül, mire végigmértem az egyenruháját.
-
Asgardi
ruhát visel. Várjunk, most komolyan a saját fiával akar megöletni?-
bizonytalanság volt a hangomban, de mit sem törődtem ezzel. Elterelte a
ruháról, a halál gondolata.
-
Ő
valamit csinál- ránézett- te pedig zuhansz. Nehezebbet most nem tudok kitalálni
neki. Lényeg, hogy megteszi-e?- s ismét a fiára nézett.
-
Megteszem
és olyan leszek mint te, apám.- amint kimondta ezt, egy zöld villanás történt
és zuhanás a mélybe, ahol hótömeg zúdult a testemre.
Hát szerintem ez a fejezet nem lett valami jó és talán egy kicsit uncsi lett, de ilyen is kell :// :))
Komikat kérek!!;)
/Pénteken jön a folytatás!/
2012. május 7., hétfő
2.fejezet- Egy napra, sok dolog
Jó olvasást mindenkinek és komikat kérek!!=D
Sokáig
gondolkodtam még így magamban, de csak addig, míg a húgom ki nem zökkentett
belőle.
-
Tényleg
nem kellett volna ennyit rám költened.- ránéztem, és a tőlem kapott ruháját
viselte. Gyönyörűen nézett ki benne.
-
Féltem,
hogy a méretet nem fogom eltalálni, de a szabó nagyon precíz volt és
szerencsénkre jól csinálta meg. Kényelmes?- kérdeztem, mert láttam, hogy egy
kicsit feszül rajta.
-
Persze,
hát nem látszik rajtam?- s gyorsan forgott körbe-körbe, mint valami hercegnő.
-
A
végén el fogsz esni, ha továbbra is így pörögsz.- oktattam ki, míg ő összehúzta
a szemét és démoni tekintettel bámult engem.
-
Kezdem
azt hinni, hogy a kedvenc szórakozásod lett a piszkálásom!- kelt ki magából,
már megint!
-
A
kiképzésed ezennel véget ért. Nem kell többször jönnöd a gyakorlatokra és a
többire se! Ezennel elérted a mesterfokozatot! Gratulálok!- léptem közelebb
hozzá és a kezemet nyújtottam felé, de mikor felnéztem tátva maradt szájával és
csodálkozó tekintetével találtam szembe magam.
-
Ez
most komoly?! És a villámidomításommal és a gyógyító erőmmel kapcsolatban,
hogyan döntöttél?- odalépett hozzám és a vállamnál fogva ráncigálni kezdett.
Levettem magamról a kezeit és az ablakomhoz
sétáltam. Onnan a tükörben lévő képére néztem.
-
A
villámidomítással érted el a legfelső szintet a legutóbb, mikor még engem is
legyőztél. A gyógyító
képességeddel, pedig még a halálos sebeket is meg nem történté tudod
tenni. A családi örökségünk az
őseinktől, hogy a természeti jelenségeket tudjuk idomítani. Te a
villámot, anyánk a levegőt, bátyánk a
földet, nővérünk a vizet és apánknak jutott a legveszélyesebb- ekkor
felé fordultam- a tűz idomítása.
Remélem, hogy legalább ti mértékkel fogtok ezzel bánni és jóra
használjátok. Bár- mosolyra húztam a
számat- efelől kétségem sincsen.
-
Ugye
nem érzed magad kívül állónak, mert te nem kaptál ilyen erőt?- odajött hozzám
és simogatni kezdte a
karomat.
-
Nem,
nem érzem magam annak és jobb embereket sehol se találtam volna, erre a
megtisztelő feladatra. De
kérlek, ezt ne most beszéljük meg, hiszen születésnapod van ma!- öleltem
magamhoz gyorsan.
-
Nekem
az a legszebb születésnapi ajándék, hogy te őszintén beszélsz hozzám. Átveszem
a másik ruhámat,
majd
este ezt fogom viselni, amit tőled kaptam.- ölelt vissza Izméne, majd lassan
elvált tőlem és kilépett az
ajtón.
Kasztilla csak figyelte a húga hűlt helyét, ahol
előbb állt. Tudta, hogy mi játszódik le most a testvérében. Büszke arra, hogy
egy különleges képességet birtokol, ami csak az övé. De őérte is aggódik, hogy
ne érezze másnak magát. Ő nem is érezte azt, de mégis más mint a többi
hozzátartozója. Sokáig merengett még így az ablak előtt, mikor meglátott az
ablak tükörképében egy férfit, aki mögötte guggolt.
-
Üzenetet
hoztam parancsnok!- mondta a tiszt és felnézett.
-
Mifélét?
-fordította oldalra a fejét és fél szemmel ránézett.
-
Odin
király és Frigga királyné azonnal hivatják magukhoz! Azt mondták, hogy sürgős!-
adta át az üzenetet a hírvivő.
-
Nem
kell visszasietnie, van ideje. Azonnal útnak indulok, de kérem, tegyen meg
nekem annyit, hogy szóljon az egyik szolgának, hogy készítsék elő a lovamat!-
most már szembe került a hírvivővel és a kezével jelezte, hogy elmehet.
-
Ilyen
se sokszor volt még. Ezt is megértük!- röhejes fintort vágott, mert rájött,
hogy magában beszél.
Kilépett az ajtón és sietősre vette a lépteit le a
lépcsőn, onnan lefelé a kapu elé, ahol várták már a lovával.
-
A
lova előállt parancsnok. Remélem minden megfelel az elvárásainak.- mondta az
inas, aki még a kantárt
fogta.
Nem nézett rá, még megerősítette a nyerget felült és
még egy utolsót visszaszólt a segítőjének:
-
Szép
munka Bartal, köszönöm!- s útnak is indult, Asgard másik királyi családjához
Kasztilla
még úton van…
Sokan
álltak a palota előtt, tömegekbe kuporodva szorongtak egymás mellett.
Kíváncsian nézte, hogy mi lehet annyira nagyszerű, hogy fél Asgard idetömörült
és elállta az útját. Megunta hát a várakozást, leszállt a lováról, az egyik
üzletnél lekötötte és útját vette a nagy tömeg felé, ahol nagy megdöbbenés
vette urán rajta. Két leány verekedett egymással és hallgatta, hogy mi lehet a
vita tárgya és nem tévedett:egy férfi. Lassan közelebb sétált hozzájuk, a többi
ember, akik őket nézték észrevették őt és a tekintetük felé irányult, hiszen ismert
ember volt Asgard-ban Kalliszta, így mindenki hátrább lépett. A lányokhoz
közelebb érve, már hatalmas kört alakított a tömeg és várták a további
fejleményeket. Karba tett kézzel, felhúzott szemöldökkel bámulta a bunyózókat,
míg kevéske idő elteltével észrevették és elengedték egymást, kisimították
ruháikat, majd egyenes testtartással elé álltak és reszkető testtel vártak.
-
Mi
a vita tárgya hölgyeim?- tette fel a kérdést, mintha nem is hallotta volna az
előbb.
Kicsit várakozott még, mert saját szájukból akarta
hallani a verekedés okát, de megunta, így a nevükön szólította:- Amaranta?
Téged jobban ismerlek és kedvellek, mint őt.- nézett rá a mellette lévő nőre,
de mintha ott se lenne úgy viselkedett:- És te, Leona?- tette fel a kérdést
neki is, hátha változtat a jelenlegi stílusán.
-
Lényegtelen
Kalliszta, ne is foglalkozz ezzel kérlek! Egy ostoba férfi miatt vesztünk
össze, sőt még nem is nagyon ismer minket, ránk se hederít, ezért kérlek, ne
intézkedj!- kérlelte összetett kezével őt Amaranta, de Kalliszta odasétált
hozzá és mélyen a szemébe nézet:
-
Tudod
jól, hogy mennyire tisztelem a törvényt és a nyugalom iránti vágyat, és még van
merszetek- oda-vissza cikázott a tekintete a két nő között- egy ostoba férfi
miatt ekkora felhajtást csinálni, hogy fél Asgard idegyűljön körétek és nézze a
párbajotokat? Mégis ki az a férfi, aki ennyi élvezetet érdemel, hogy két nő
verekedjen érte?- kelt ki magából Kalliszta, forrt a dühtől és a vágytól, hogy
most ő csapja agyon a rendfeldúlókat.
Leona kihúzta magát, féloldalas mosolyát
felvette, odasétált hozzá és a szemébe mondta:
-
Egy
olyan férfiért, akinek egyetlenegy nő se tud ellenállni! Aki, szívdöglesztően
jóképű, a teste
elképesztően izmos és a legerősebb a világon! Kitaláltad már, vagy még
soroljam a tulajdonságait?- csípőre
tette kezét, pár lépést előre lépdelt és a kastély felé mutatott. Akkor
már rögtön rájött.
-
Ezt
most komolyan mondod nekem, hogy- kezdett felé sétálni- egy olyan férfiért
küzdöttetek akinél
valóban, semmi esélyetek nincsen?! Hiszen ő Thor,-
mutatott ő is a kastély felé- Thor, aki vállvetve, vakmerően és ész nélkül
rohan a harcokba és a veszélyesebbnél, veszélyesebb csatákba!!- fújtatott
dühében, de Leona csak mosolygott rajta, mint valami fruska.
-
Leona-
nézett vissza rá- tűnj el a szemem elől, mielőtt még olyat csinálnék, amit nem
szabadna!- a lány
arcáról eltűnt a szemtelen mosoly,
lassan hátralépkedett és haját lobogtatva eltűnt a szemük elől.
Kasztilla várta, hogy a tömeg végképp
eltűnjön onnan, de azok még tovább fecsegtették az eseményeket. Ezt végképp
megunta és ordítani kezdett:
-
Tűnjenek
már el!!- végképp elszakadt nála a cérna és ordítani kezdett, mint valami
őrült, de az eredményért megérte, mert a sok néző eliszkolt a helyszínről.
-
Legalább
azt hittem, hogy te nem vagy olyan mint ő! Azt hittem, hogy a bátyám volt az
utolsó férfi, akit szerettél szerelemből.- két ujját a szemei közé tette, hogy
lehiggadjon, ugyanis ő is megérezte, hogy kicsit túl vetette a súlykot.
-
Igen,
de már meguntam a várakozást utána, hiszen tudom, hogy ő soha nem tér vissza
már! Ezt neked is be kellene már vallanod magadnak.- odament barátnőjéhez és
vállára tette a kezeit, hogy végre teljesen lenyugodjon.
-
Be
kell mennem a kastélyba. Hivattak. Majd utána megbeszéljük.- háttal fordult
legjobb barátnőjének, s útnak indult a kastély felé.
A kastélyban, mint mindig rend volt és tisztaság és
persze fegyelem. Lehetetlenségnek tartom, hogy ne hallották volna, ami az előbb
történt! Nem tudom elhinni, hogy két gyönyörű lány egy férfi miatt, így össze tudjon
verekedni! Egyszerűen számomra felfoghatatlan! Örülök, hogy legalább ebben
különbözök a többi nőtől, hogy nem teszek ilyesmit! Beértem végre a
nagyterembe.
Odin király a szokásos helyén ült a trónon, felesége
mellette állt és beszélgettek valamiről. Mikor észrevettek jobb kezemet ökölbe
szorítottam és a szívemhez emeltem és térdre ereszkedtem.
-
Hivatott,
uram?- tekintetemet rászegtem ő felállt és jelezte, hogy én is tegyem azt.
-
Igen,
hivattalak. Kalliszta, Eufémia királyné gyermeke, te vagy az egyik legkiválóbb
harcos az édesanyád seregében és szeretném, ha…- rajta tartottam tekintetemet,
de a szeme nem jót sugárzott. A hátam mögé nézett, magam is megfordultam és
rohanó tisztemet láttam felém futni:Bartal volt az ismét. Vánszorgott már
csaknem összeesett, de még nagy nehezen tartotta magát. Én gyorsan elé
szaladtam és mielőtt összerogyott volna, elkaptam. A szája lila volt, a bal
oldali medencecsontjánál, pedig szorította maradék erejével a kezét.
-
Mi
történt Bartal? Ki tette ezt veled?!- a rossz hangulatom ismét átvette rajtam a
hatalmát, hiszen rettentően fájt, hogy így látom egy jó barátomat és szolgámat.
Levegőért kapkodott, de kimondta:
-
Megtámadtak
minket a jégóriások, de ne aggódjon a társai már kezelésbe vették az ügyet.-
elővettem egy gyógy elikszírt az övtartóm egyik szögletéből és a szájába
öntöttem:
-
Ne
aggódj, most ettől elbódulsz és elájulsz, de mire felébredsz már ismét egészséges és erős férfi leszel.- a
gyógyszer hatásos volt, rögtön el is kábult. Le tettem a földre és pár erős
tiszt be is vitte az ispotályba.
Mire visszafordultam, ismét egy tiszt állt előttem,
de most ár az enyéim közül, előttem térdelt:
-
Parancsnokasszony,
a kastélyt szerencsésen kiürítettük, de- hagyta abba a mondatát, mire
rákérdeztem:
-
Mi
de?- a levegővételem felgyorsult és a legrosszabbtól tartottam:
-
A
húgát… nem találjuk… asszonyom.- mondta végig szaggatottam.
Behunyt szemmel hátat fordítottam neki és éreztem,
ahogyan könnycseppek szaladna le az arcomról.
2012. május 2., szerda
1. fejezet - Boldogság és rosszalló gondolatok
Köszönöm
azoknak a kommentárját, akik a múltkori bejegyzésemhez írtak!
Most jöjjön az 1. fejezet! Jó olvasást mindenkinek!
Kalliszta a becsületes nevem,
sokan mondják Asgardban, hogy milyen név ez? Talán valami kis senkinek a lánya?
Dehogyis! Az édesanyám Eufémia uralja Asgard nyugati és déli részét. Az északi
és keleti részt Odin király, és annak családja: felesége Frigga, fia Thor. Mivel
különböző ponton élünk, nem nagyon ismerjük egymást a szövetséges családdal. De
sokat hallani róluk. Jót és rosszat is egyben. Pontosítok magamon, inkább anyám
tud többet róluk. A húgom, igen, az én kis húgom, Izméne, érett nővé érett.
Holnap nagy nap lesz.
Betölti a 17. életévét. Egy gyönyörű szép ruhát vettem neki. Nem
tudom, hogy tetszeni fog-e neki, de remélem. Édesanyánk nyakláncot vett ajándék
gyanánt. Kimentem az 5 m széles, és hosszúságú közös erkélyünkre és a
csillagokat néztem. Mint mindig most is százait lehetett látni odafent.
-
Gyönyörű ma este az égbolt, nem igaz?- a szívinfarktus
kerülgetett, úgy megijesztett a drágalátos hugicám.
-
Legközelebb, ha meg akarsz ijeszteni, kérlek, előtte szúrj le!
Mert mind a kettő ugyanolyan hatású! –éreztem, hogy verejtékezem, gyorsan
megtöröltem a kézfejemmel a fejemet, de nem sokat használt.
-
Miért mondasz mindig olyan ötleteket, amiket tudod, hogy nem
fogok teljesíteni?!- kelt ki magából a holnapi ünnepelt.
-
Elgondolkodtál már anyánk mondandóján?- fél szemmel ránéztem,
de anélkül is tudtam a válaszát, hogy kimondta volna. Háttal neki dőltem az
erkély oldalának és arcát fürkésztem.
-
Nincs min elgondolkodnom! Akkor és ott kijelentettem a
döntésemet! Nem változtatok rajta és ezt a témát itt és most fejezzük be!- ha
még én se tudom őt lenyugtatni ilyenkor, akkor mégis ki? Gratulálnék neki
azonnal.
Védekezően felemeltem a két
kezemet, hogy a fejemet még véletlenül le ne harapja.
-
Ilyenkor örülök annak a legjobban, hogy nem egy tűzokádó
sárkány vagy, mert ha az lennél, már rég porrá égettél volna dühödben. Ne kapd
már fel ennyire a vizet! Anyánk és én is csak a javadat akarjuk azzal, hogy
férjhez kell menned! Miért nem akarsz egyébként férjhez menni?- jutott eszembe
gyorsan a kérdés, ezt még nem is kérdeztem meg tőle.
Felmutatott három ujját a jobb
kezén és belekezdett:
-
Először is én –mutatott végig magán- nem vagyok dühös.- nagy
szemeivel csak pislogott szavanként, de nem bírtam ki, hogy ezt a három szót ki
ne mondjam:
-
Hiszem, ha látom.- szakítottam félbe az ő szerint igaz
állításokat.
-
Kettő, én nem kaptam fel a vizet és három, mert én akarom
megtalálni az igazit és nem azt, hogy ti találjatok nekem! Saját életet akarok,
nem egy tőletek meghatározottat! Érted, hogy mit akarok ezzel?
Hátravetettem a fejemet, ez nem
tartott még fél percig se mire gyorsan a hugim elé ugrottam és megfogtam a szép
kis arcát:
-
Megértettem. Ne aggódj miattam, van annyi agysejtem, hogy
megértsem a mondandódat.- feltérképeztem az utamat a szobám felé, de még
gyorsan visszafordultam a partneremhez:
-
Lenne egy kérdésem ezzel a 2-3 utolsó mondattal kapcsolatban.
Ha most meglátnád, megtalálnád azt, aki megdobogtatná a szívedet, azt az embert
milyennek képzelnéd el? –tettem fel a kérdésemet hozzá. Kíváncsian vártam
válaszát.
Mosolyra húzta a
száját, tátogni kezdett de nem, merte kimondani. De a végére csak összejött
neki.
-
Nem kell, hogy tökéletes legyen. Nekem csak az számít, hogy
szeressen és óvjon minden bajtól. Mivel mi harcosok is vagyunk, saját magamat
is meg tudnám védeni, de… mégis jobban érezném magam biztonságban, ha ő védene
meg.- fejezte be monológját, de egy aprócska könnycseppet láttam lecsúszni az
arcán.
-
Sohase fogok boldog lenni! Akikkel eddig párkapcsolatban
voltam, csakis azért voltak velem, mert nagytekintélyű családba tartozom és
persze, a pénzünk miatt. –keserves sírásba kezdett, amitől nekem végképp
megszakadt a szívem.
-
Neked még van jövőd hugim, és mindent megteszek azért, hogy
boldog legyen és örömmel teli. Nem hagyom, hogy a te életed is tönkre menjen,
mint a családunk többi tagjának. Apánk elhagyott minket és elvitte bátyánkat és
nővérünket. Evariszt és Melánia végleg olyanok lettek, mint atyánk. A gonosz
szolgái lettek és biztos, hogy eljönnek értünk is idővel.- hihetetlen, hogy
mindezt kiejtettem a számon és pont most. De mégis kötelességemnek érzem, hogy
tisztázzam a helyzetünket a húgommal.
-
Annyira örülök, hogy a nővérem vagy. Ha mégis egyedül maradnék
ebben a végtelen világban, tudom, hogy rád mindig számíthatok. Hatalmas
szerencsém van veled.- széttárta karjait előttem és egyenesen belesétáltam. Őt
nem hagyom, hogy rossz útra térjen és a védelmemet fogja élvezni, egész
hátralévő életében.
-
Na, itt az ideje, hogy aludni térjünk. Elvégre nagy nap lesz a
holnapi. –böktem oldalba Izménét.
-
Nagyon, ismét öregebb leszek egy évvel. Ebben mi a jó? Nem értem.
Csak telnek-múlnak az évek és a végén oda lyukadunk ki, hogy a szeretteinket
elveszítettük.- karcsapkodással magyarázta mondatait, mire én annyira
meglepődtem, hogy nem vettem észre, hogy neki mentem egy polcnak és a rajta
lévő tárgyak mind leestek, hatalmas zajt csapva.
-
Ez szép volt! Jó nagy hangzavart csaptál.- s mutatott a
szemben lévő ajtóra, ami tágra kinyílt és édesanyánk szólt ki hozzánk:
-
Ne csapjatok már ekkora zajt! Az egész kastélyt felveritek!
Most azonnal menjetek aludni!- adta ki az utasításokat anyánk, mi illedelmesen
meghajoltunk, szokásunkhoz híven és indultunk a szobánk felé.
-
A te hibád, hogy neki mentem a polcnak! Ha nem mondasz olyan
hülyeségeket, nem sokkolok le, és akkor nem mentem volna neki!- szidtam le a
húgomat a bugyuta szövege miatt.
-
Imádsz mindent rám fogni, ugye? –akadt ki, és a szobája felé
kanyarodott, de én gyorsabb voltam és elkaptam a karját:
-
Ne haragudj! Nagyon későre jár már az idő és tudod, hogy akkor
milyen a kedvem. Tényleg sajnálom!- még reggelig képes lettem volna a
bocsánatáért könyörögni, de tudtam, hogy úgyis megbocsát:
-
Rád nem tudok haragudni sokáig, és ezt te tudod a legjobban!
Holnap reggel találkozunk Kalliszta. Addig is jó éjszakát!- megölelt, és
bevonult a szobájába.
-
Neked is!- fogtam magam és én is a szobám ajtaja irányába
vettem az utamat.
Mikor beléptem koromsötétség
fogadott. Képes lettem volna letérdelni, és helyben elaludni, de még volt annyi
akaraterőm, hogy leüljek az ágyamra. Éreztem, hogy az álom egyre hív magához,
de késleltetni akartam még egy kicsit, mert nem akartam a harci egyenruhámban
elaludni a frissen mosott ágyneműmben.
Odatápászkodtam az ablakomhoz és elhúztam a függönyöket.
Megláttam a tükörképemet az ablakban és elszörnyülködtem magamon, hogy, hogy
nézek ki. Fekete feszülős nadrág övvel, fekete középszárú csizma, fekete felső,
ami a mellem alatt pár centivel ér véget. Az alkarom közepéig ér az ujja, a
kézfejemet pedig fekete kesztyű borítja. A fufrum felbubizva, a hajam pedig
hátul összegumizva. Mivel Thor, az utolsó Földre utazása után összetörte az
átjárót, a mi közlekedésünk is megszakadt. Mindent onnan hoztunk ami nekem és a
húgomnak szükséges volt, de csak ilyen lányos cuccokat. Innen jutott eszembe,
hogy az arcomra is nézzek. A szemem feketével kihúzva alul és fölül és fekete
szempillaspirál. Tartalékolnunk kell ezeket, mert már nem tudunk többé
visszamenni a Földre. De nem hibáztatom. Thor helyében, én is szétvertem volna
azt a hidat. Visszasántikáltam az ágyamhoz és már csak annyira emlékszem, hogy
rádőltem és más semmire.
Másnap reggel…
Olyan 6 óra lehetett mikor
felébredtem. Kómásan felültem, magamra néztem és eszembe jutott, hogy le se fürödtem,
tiszta izzadtan és koszosan aludtam el tegnap este. A Nap már nyújtóztatta
sugarait a szobámban, de nem csak nálam, hanem a kastély minden helységében.
Gyorsan elmentem megfürödni, felvettem egy szép kék ruhát, ami pánt nélküli,
hosszú uszályos ruha volt. Megfésülködtem, kezembe vettem Izméne ajándékát,
kiléptem a szobám ajtaján és az övéhez vettem a lépteimet. Lábujjhegyen
sétáltam végig a folyosón, míg az ajtajáig értem. Bekukucskáltam s óvatos
léptekkel odamentem hozzá. Még mélyen aludt. Odatettem a mellette lévő
kispolcra, visszamentem az ajtajához és kimentem. Mire ismét beléptem a
szobámba, már vakító világosság lett. Az ablakhoz sétáltam és meredtem a távoli
messzeségbe.
A húgom, az igaz szerelmet keresi, de nem tudom, hogyan
segítsek neki annak megtalálásában. Mindig is féltem attól, hogy lesz valami,
amitől nem fogom tudni megvédeni. Vagy lesz olyan, amit nem tudok neki
megszerezni. De a szerelem harcában csakis egyedül ő tud részt venni. Én nem.
Én ebben a témában nem vagyok jártas úgy, mint ő. A szerelem…a szerelem nem
nekem való. Számomra a harcok és a küzdelmek adják a létet és az erőt. Engem a
családom és a barátaim biztonsága, és az országunk fenntartása adja az élet
igazi dicsőségét. Örülök, hogy tegnap este nem kérdezte meg tőlem, hogy én
miért nem mentem/megyek férjhez. Az egyik oka ez, a másik pedig, hogy én ezt
már anyánkkal megbeszéltem és megértette szándékaimat. Belátom, sokban
hasonlítok az utált atyámra. A harcok utáni kedvem, hogy könnyen befolyásolható
vagyok. A húgom és az anyám a mindenem. Atyám elvette tőlünk Evarisztot és
Melániát és olyanná tette, mint saját maga. Ez ismét nem fordulhat elő!
Remélem tetszett! Még új
vagyok, tehát ne haragudjatok, ha valahol értelmetlen a szöveg! Kérlek, ha bármi észrevétel van szóljatok!:))
Komikat kérek szépen! Hamarosan
jön a folytatás!
Puszi: ^^Ziccy^^
2012. április 30., hétfő
A történet és szereplők jellemzése:)
I. sz. 965-ben Odin ,Asgard királya háborút visel a jégóriások ellen, akik mind a kilenc birodalmat el akarják foglalni (elsőnek a Földet akarják leigázni). Az asgardiaknak sikerül visszaszorítaniuk a jégóriásokat a saját birodalmukba, és hatalmuk forrását, az „ősi teleket” egy ércládikóba zárják, amit a páncélteremben őriznek.
A jelenben Odin idősebb fia, Thor a trónra lépésre készül, apja át akarja adni neki az uralkodást. A ceremóniát megzavarja, hogy jégóriások megpróbálják visszaszerezni az ércládikót. Thor dühében, apja parancsa ellenére néhány társával és testvérével, Lokival Jotunheimbe megy, hogy szembeszálljon a jégóriásokkal, akik azonban túlerőben vannak. Szorult helyzetükből Odin menti meg őket, de mivel akciójuk felborította a kényes fegyverszünetet a két birodalom között, Odin megfosztja Thort isteni erejétől és büntetésből a Földre küldi, ahova Thor egy viharban érkezik meg. Odin Thor fegyverét, a Mjölnir nevű pörölyét is utána hajítja, hogy „aki méltóvá válik rá, az használhassa”.
Thor Új-Mexikóban ér földet, ahol három kutató, Jane Foster asztrofizikus, asszisztense, Darcy Lewis és tanácsadójuk, Dr. Erik Selvig találják meg.
A helyi lakosság hamarosan megtalálja az égből hullott pörölyt, de sem emberi, sem gépi erővel nem tudják megmozdítani. A kis krátert hamarosan egy kormányszervezet, a S.H.I.E.L.D. körbeveszi műanyag sátrakkal, műszerekkel és fegyveres őrökkel. A szervezet erővel elviszi Jane és társai összes műszerét, számítógépét és írásbeli feljegyzéseit tanulmányozás céljából. Amint Thor tudomást szerez róla, hogy a fegyvere a közelben van, Jane segítségével elmegy a helyszínre, néhány őrt leüt, de a pörölyt neki sem sikerül megmozdítania. Csalódottan hagyja elfogni magát. Kihallgatása alatt Loki jelenik meg neki öltönyben, és elmondja, hogy már ő a király, apjuk meghalt és Thornak a Földön kell maradnia, mert a jégóriások ezt a feltételt szabták. Selvig közbenjárására Thort elengedik. Thor nem bánja, hogy a Földön kell maradnia, mert kezdi megkedvelni Jane-t, és Jane számára is rokonszenves a férfi.
Loki rájön, hogy ő valójában Laufey, a jégóriások uralkodójának a fia, akit Odin örökbefogadott csecsemőkorában. Elmegy hozzá, és felajánlja neki, hogy ölje meg Odint, mialatt hosszú álomban fekszik. Amikor azonban Laufey meg akarja ölni az alvó királyt, Loki öli meg Laufey-t.
Thor fegyvertársai nem örülnek, hogy Loki lett a király, ezért elhatározzák, hogy megkeresik Thort, hogy beszéljenek vele. Meggyőzik Heimdallt, a Bifröszt kapu őrzőjét, hogy engedje őket lemenni a Földre. Tervük Loki tudomására jut, aki utánuk küldi a Pusztító gépet, egy emberformájú, páncélos robotot, hogy ölje meg Thort. Társai megtalálják Thort, ekkor kiderül, hogy Odin nem halt meg. Amikor a Pusztító megérkezik, rövid harc kezdődik, majd Thor felajánlja, hogy Loki ölje meg őt. Thor ezzel az önfeláldozással méltóvá válik az isteni erőre, és a pöröly a kezébe száguld, ezzel legyőzi a Pusztítót. Thor elbúcsúzik Jane-től, megígéri, hogy visszatér, és társaival visszamegy Asgardba, hogy szembenézzenek Lokival.
Loki terve az volt, hogy Jotunheimet teljesen elpusztíthassa, Thor azonban szembeszáll vele, és a két birodalmat összekötő hidat veri szét a pörölyével. Loki és Thor összeverekszenek a hídon, és majdnem a feneketlen mélységbe zuhannak, de Odin felébred álmából és elkapja őket. Loki azonban saját elhatározásából a mélységbe zuhan.
A Földön Jane és kis csapata visszakapta a felszerelését, és azon dolgoznak, hogy az elméletben már egy ideje ismert Einstein-Rosen hidat létre tudják hozni, így egy átjáró nyílna Asgard felé.
A stáblista lefutása után Selviget egy titkos S.H.I.E.L.D. laboratóriumba hívják, ahol Nick Fury igazgató (Samuel L. Jackson) egy fém táskában lévő szerkezetet mutat neki, ami elvileg végtelen energiát tud előállítani. Loki láthatatlanul Selvig fülébe súg, amit a férfi elismétel: „akkor meg kéne vizsgálni”.
(UI:Még van amelyik szereplőt nem tettem fel, de ha lényeg lesz róluk felteszem őket. Hamarosan jön a feji!)
A jelenben Odin idősebb fia, Thor a trónra lépésre készül, apja át akarja adni neki az uralkodást. A ceremóniát megzavarja, hogy jégóriások megpróbálják visszaszerezni az ércládikót. Thor dühében, apja parancsa ellenére néhány társával és testvérével, Lokival Jotunheimbe megy, hogy szembeszálljon a jégóriásokkal, akik azonban túlerőben vannak. Szorult helyzetükből Odin menti meg őket, de mivel akciójuk felborította a kényes fegyverszünetet a két birodalom között, Odin megfosztja Thort isteni erejétől és büntetésből a Földre küldi, ahova Thor egy viharban érkezik meg. Odin Thor fegyverét, a Mjölnir nevű pörölyét is utána hajítja, hogy „aki méltóvá válik rá, az használhassa”.
Thor Új-Mexikóban ér földet, ahol három kutató, Jane Foster asztrofizikus, asszisztense, Darcy Lewis és tanácsadójuk, Dr. Erik Selvig találják meg.
A helyi lakosság hamarosan megtalálja az égből hullott pörölyt, de sem emberi, sem gépi erővel nem tudják megmozdítani. A kis krátert hamarosan egy kormányszervezet, a S.H.I.E.L.D. körbeveszi műanyag sátrakkal, műszerekkel és fegyveres őrökkel. A szervezet erővel elviszi Jane és társai összes műszerét, számítógépét és írásbeli feljegyzéseit tanulmányozás céljából. Amint Thor tudomást szerez róla, hogy a fegyvere a közelben van, Jane segítségével elmegy a helyszínre, néhány őrt leüt, de a pörölyt neki sem sikerül megmozdítania. Csalódottan hagyja elfogni magát. Kihallgatása alatt Loki jelenik meg neki öltönyben, és elmondja, hogy már ő a király, apjuk meghalt és Thornak a Földön kell maradnia, mert a jégóriások ezt a feltételt szabták. Selvig közbenjárására Thort elengedik. Thor nem bánja, hogy a Földön kell maradnia, mert kezdi megkedvelni Jane-t, és Jane számára is rokonszenves a férfi.
Loki rájön, hogy ő valójában Laufey, a jégóriások uralkodójának a fia, akit Odin örökbefogadott csecsemőkorában. Elmegy hozzá, és felajánlja neki, hogy ölje meg Odint, mialatt hosszú álomban fekszik. Amikor azonban Laufey meg akarja ölni az alvó királyt, Loki öli meg Laufey-t.
Thor fegyvertársai nem örülnek, hogy Loki lett a király, ezért elhatározzák, hogy megkeresik Thort, hogy beszéljenek vele. Meggyőzik Heimdallt, a Bifröszt kapu őrzőjét, hogy engedje őket lemenni a Földre. Tervük Loki tudomására jut, aki utánuk küldi a Pusztító gépet, egy emberformájú, páncélos robotot, hogy ölje meg Thort. Társai megtalálják Thort, ekkor kiderül, hogy Odin nem halt meg. Amikor a Pusztító megérkezik, rövid harc kezdődik, majd Thor felajánlja, hogy Loki ölje meg őt. Thor ezzel az önfeláldozással méltóvá válik az isteni erőre, és a pöröly a kezébe száguld, ezzel legyőzi a Pusztítót. Thor elbúcsúzik Jane-től, megígéri, hogy visszatér, és társaival visszamegy Asgardba, hogy szembenézzenek Lokival.
Loki terve az volt, hogy Jotunheimet teljesen elpusztíthassa, Thor azonban szembeszáll vele, és a két birodalmat összekötő hidat veri szét a pörölyével. Loki és Thor összeverekszenek a hídon, és majdnem a feneketlen mélységbe zuhannak, de Odin felébred álmából és elkapja őket. Loki azonban saját elhatározásából a mélységbe zuhan.
A Földön Jane és kis csapata visszakapta a felszerelését, és azon dolgoznak, hogy az elméletben már egy ideje ismert Einstein-Rosen hidat létre tudják hozni, így egy átjáró nyílna Asgard felé.
A stáblista lefutása után Selviget egy titkos S.H.I.E.L.D. laboratóriumba hívják, ahol Nick Fury igazgató (Samuel L. Jackson) egy fém táskában lévő szerkezetet mutat neki, ami elvileg végtelen energiát tud előállítani. Loki láthatatlanul Selvig fülébe súg, amit a férfi elismétel: „akkor meg kéne vizsgálni”.
- Thor:
A mennydörgés istene, az északi mitológiákban lévő azonos nevű istenről mintázták.
Jane Foster:
Asztrofizikus, aki kis csapatával tudományos kutatást végez viharok közelében. Foglalkozása jelentős eltérést jelent a képregényhez képest, ahol Jane ápolónő volt.
- Loki:
Odin fogadott fia, az azonos nevű északi istenről mintázták.
- Odin:
Asgard ura, főisten, Thor és Loki apja. Az azonos nevű északi istenről mintázták.
- Heimdall, a kapu őrzője:
A mindent-látó, mindent-halló kapu őrző. Az azonos nevű északi istenségről mintázták.
- Laufey, a jégóriások királya:
Loki biológiai apja. Az azonos nevű mitológiai alakról mintázták.
- Volstagg:
A Három Harcos egyik tagja, Thor harcostársa. Jó étvágyáról és körméretéről ismert
- Hogun:
A Három Harcos egyik tagja. Thor közeli barátja.
- - Fandral:
A Három Harcos egyik tagja. Romantikus és szájhős.
- Sif:
Thor gyermekkori barátja és harcostársa. Az azonos nevű mitológiai istenről mintázták.
- Frigga:
Odin felesége, Thor mostohaanyja. Az azonos nevű mitológiai istenről mintázták.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)